2015. augusztus 27., csütörtök

Kresley Cole - Méreghercegnő

A tizenhat éves Evangeline „Evie” Greene irigylésre méltó életet él – mígnem rémisztő hallucinációi támadnak. Amikor egy apokaliptikus esemény megtizedeli louisianai szülővárosának lakosságát, megölve mindenkit, akit szeret, Evie rájön, hogy a hallucinációk voltaképpen a jövőre vonatkozó látomások voltak – amelyek továbbra sem szűntek meg. Az életéért küzdő és válaszok után kutató lány kénytelen segítséget kérni a lápvidék rossz oldalán élő osztálytársától, Jack Deveaux-tól. De egyedül egyikre sem képes.
A meglehetősen hosszú bűnlajstrommal rendelkező Jack, a maga komisz vigyorával és kirívó viselkedésével, nem olyan fiú, akivel Evie barátkozni szokott. Bár egyszer már gúnyt űzött Evie-ból és mindabból, amit képvisel, Jack most mégis vállalja, hogy megvédi a lányt. Evie tudja, hogy nem bízhat feltétel nélkül a fiúban, de vajon képes lesz neki ellenállni, ha egyszer letörli a képéről azt a komisz vigyort? 
Kiben bízhat Evie?

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2014
Besorolás: fantasy, paranormál
Oldalszám: 476
Sorozat: Az Arkánom Krónikák (1.)
Eredeti cím: Poison Princess
Hogy jutott el hozzám? Egy barátnőm ajánlotta

Be kell vallanom, a megjelenése előtt már szemeztem ezzel a könyvvel, de valahogy eltűnt a szemem elől. Kresley Cole neve a Halhatatlanok alkonyat után sorozattal szövődött bennem össze, amit nagyon szeretek, így hát nem meglepetés, hogy előbb vagy utóbb a kezembe került egy ifjúsági könyvve.
Be kell vallanom, az első száz oldalon nehéz volt átrágnom magam. A könyv eleje egy szadista állatot mutat be, aki az apokalipszis után, fáradt, törékeny lányokat édesget magához, biztonságot hazudva, hogy aztán mindenféle beteges kísérletet végezhessen rajtuk-. Legújabb áldozata Evie, akit megkér, hogy amint a régi vendégek, úgy ő is mesélje el a régi életét, s hogy mi lett vele a nap pusztítása után.

„– Most komolyan! Az ég kegyelmezzen neked, ha drogozol… – Mel a plafonra emelte a tekintetét. – …és engem kihagysz! Ennek súlyos következményei lesznek, Evie Greene!

Be kell vallanom ezek után elgondolkodtam, hogy mi a fenéért is olvasom én ezt a szart, és miért is imádják ennyire ezt a szart. Evie, a borzalmas pusztítás előtt egy agyamra menő, nagyzóló ribanc volt, akinek a tökéletes, teljesen szürreális életétől majdnem hererákot kaptam.
Aztán hála istennek, jött a agy pusztítás és mindenkit megölt, akit csak gyűlöltem a könyvben. Mások talán megkönnyezték a rengeteg áldozatot, de én, Úristen, nagyon örültem neki, hogy VÉGRE beindul valami és eltűntek a zavaró tényezők. Szóval tegyünk úgy mintha az első 100 oldal ne lett volna.

Jacksont cseppet sem hatotta meg Finn színes egyénisége. Belekortyolt a whiskey-be. 
– Valaki elmondaná, miért lőtték egymást a katonák? 
Látta a jelenetet? Finnre néztem, remélve, hogy előáll valami elfogadható magyarázattal. 
– Beltenyészet?

Evie hatalmas főszereplő, én imádtam! Az elején egy elkényeztetett nyomorék volt, akinek minden szál haját kitéptem volna legszívesebben! Aztán bumm, még mindig volt, aki volt, de már tetszett, mert próbált több lenni!
Végre megmozdult, végre elfogadta, hogy kicsoda, ha bár fenntartásai voltak. Nem félt segítséget kérni, s nem félt tanulni, nem picsogott mikor rossz sora volt, de nem kényelmesedett el, mikor jó helyre került. Azt hiszem a végére szinte meg is kedveltem, mikor nem állt ellen a hatalmának. Ami a szerelmi életét illeti, hát Brandon-Brady-Branson vagy ki a franc totál az agyamra ment az állandó szex témával. Hát Evie, ha egy srác nem látja, hogy te nem akarod, akkor nem érdemel téged. Jackson már nagyobb előrelépés, s az első könyv alapján megkedveltem, azonban vannak fenntartásaim vele szemben. Ahogy a könyv legvégén bánt Evie-vel…  arról nem is beszélve, hogy neki is a szex. Azt hiszem ez az egy szó, cselekvés Cole mozgatórúgója…

„– Azt akarod, hogy berúgjak? Hogy kihasználhasd a jó öreg Jacket? 
– Előbb kezdek egyes szám harmadik személyben beszélni magamról, mint hogy téged kihasználjalak, Jackson.”

Ez az Árkánum dolog igazán érdekes, régen, mikor kislány voltam én is sokat játszottam a tarottkártyákkal, pedig azt sem tudtam mit jelentenek. Mindegy, alapjáraton szerintem egy szörnyen eredeti és kiaknázatlan ötlet, ami még sok meglepetést tartogat a számunkra. Kíváncsi vagyok a maradék tizenhét kártya tulajdonságának tulajdonosaira, nem semmi alakok lesznek az eddigi csapatot figyelembevéve.

"– Akkor mondd el, melyik kártya ő, Selena – sziszegtem összeszorított foggal. 
Felsóhajtott. 
– Az én szív bubim. 
Megindultak a karmaim. 
– Rossz pakli, ribanc! – csattantam fel."

A mellékszereplőkről nem sokat beszélnék, akiket nem kedveltem gyorsan meghaltak, akiket kedveltem, rébuszokban beszélt lásd Matthew, akit nem egyszer megfejeltem volna. Luna kiálhatatlan volt, mindigis gyűlöltem azokat a karaktereket, akik nem veszik észre magukat, főleg azt, hogy totál feleslegesek és jegelniük kéne magukat. Finn még elég homályos karakter, de szerintem elég vicces szitukat fog még nekünk tálalni. Főzve, nem rántva.

„Csak azt mondom, hogy ti, nők tesztek minket civilizálttá. Nélkületek mi… visszafejlődünk.

A világ nagyszerűen meg lett alkotva, nem egy ember jelentette már ki, hogy a társadalom emberségességét a nőknek köszönhetjük, s ezt Cole nagyszerűen ábrázolta a könyvben. Hisz ebben az új világban, ahol mindenféle undorító lény mászkál, a nők lettek a legértékesebb „dolgok” a víz s az ellátmány mellett.
Nagyszerűen megmutatkozott, hogy veszik el az emberség, a gyengédség, ha az emberi társadalom ilyen nagy problémával találja szembe magát. Szinte visszaalacsonyodnak az állati szintre. Nagyon durva! Imádtam!

„– A francba, enned kell valamit – mondta. 
Korábban mindig nekem adta a nagyobb adagot, mondván, még növésben vagyok. „Tudod, Evie, meg kell hagyni, elég jól alakulnak a dolgaid – mutatott a melleimre –, és kíváncsi vagyok, mi lesz a vége.”

Amit még kiemelnék, az annak a gondolata, hogy Evie, hogyan rázódik bele a Császárnő szerepébe. Talán lesznek olyanok, akiknek sok Evie siránkozása, hogy ő az egyik nagy Arkánum, de ő nem akar más lenni, csak egy átlagos lány stb. De lássuk be, egy hétköznapi ember, még ennél is többet hisztizne amiatt, ami vele történt. nagyon tetszik Evie jellemfejlődése, hogy hogyan is lett elkényeztetett pomponlányból, egy igazi, bosszúéhes Méreghercegnő. Evi hatalmas utat jár be az első oldaltól az utolsóig, és hála Istennek építő személyiség lett. A többiek… hát rajtuk még dolgozni kell, s alig várom, hogy még többet kapjunk Jacksonból, mert még nem érzem azt, hogy húú mindjárt hanyatt esek, de jó pasi vagy, öcsém. Viccesek voltak, mint főszereplők, elsütöttek pár poént, de nem teljesen jött le nekem ez az én vagyok az alfahím, és az enyém vagy, gondoskodnom kell rólad hapsi. Majd legközelebb. Ez most nem volt elég.

„Letette az íját, majd körém fonta az egyik karját, és a mellkasára húzott. Rádőltem, ő pedig felhúzta a térdét. Aztán beleszagolt a hajamba, és reszelős hangon megszólalt: 
- Lonc. Szóval most bírod a jó öreg Jacket? 
– Igen – feleltem őszintén. Élveztem a testéből áradó meleget, és a körém font, erős karját. Legszívesebben még jobban odabújtam volna hozzá. 
– Ó, bébé, úgy érzem, mintha hetek óta nem láttalak volna! 
– Tudom, én is.”

Összefoglalva, ígéretes kezdetű könyv, de sejtelmem sincs, hogy mi a fene fog kisülni belőle. Nagyszerű világfelépítés, egy tökéletes fantasy és utópikus műfaj szerelemgyermeke. A cselekmény az első száz oldalt kivéve pörgős, és letehetetlen. Karakter jellefejlődést Evie-ben ismerhetünk meg, a többiek még váratnak magukra. Azonban a könyv rengeteg kérdést vet fel, s remélem minél előbb kaphatunk rájuk válaszokat!



„Gyere, érints meg… de megfizeted az árát.




Értékelésem:
Történet: 5/4 – muszáj volt levonnom azt a száz oldalt….
Borító: A csajnak macskafeje van, a mukinak meg téglalap… de a kép szép :D
Ajánlom: YA imádóknak, és akik szeretik a jóslatokat, és a tarottot

Figyelmeztetés: bírd ki az első száz oldalt, aztán SOKKAL jobb!




A folytatásokról....
Az Árkánum Kórnikák sorozat második része, az Endless Knight nevet kaptam, s amennyiben nem rosszak értesüléseim, a Könyvmolyképző kiadó Karácsonyra hozza el a magyar olvasóknak!
A harmadik rész, amit Dead of Winterként kereszteltek meg idén látott napvilágot, s szinte biztos vagyok benne, hogy a jövő évben már kezünkbe is foghatjuk. De hogy pontosan hány köteten keresztül olvashatjuk még Evie és barátai kalandjait? Nem tudhatjuk, de az biztos, hogy HAMAROSAN a TV-be is visszaköszönhetnek szeretteink: a HÍR!
A második kötethez egy kis kedvcsinálóként, íme a trailer:

10 tipp, hogyan randizz egy könyvmollyal

 Ebben a bejegyzésben úgy gondoltam adok pár ötletet  egyszerű, földi halandóknak, mégis, hogyan hívják fel, s tartsák meg könyvmoly barátjukat/ barátnőjüket.

TIPP ONE: Ha egyetlen tippet is jegyzel meg, az legyen ez: SOHA, de SOHA ne kérdezd  meg tőle, hogy mi a kedvenc könyve!
Sokan elkövetik a hibát, hogy ha megismernek valakit, aki szeret olvasni, rögtön a kedvenc könyvére kérdeznek rá. Na ez jó dolog, ha egy tessék-lássék olvasótól kérdezzük, de egy igazi könyvmolynál? Ez sértés! Egy könyvmoly kedvenc könyveinek száma végtelen és kimeríthetetlen, sokszor az a kedvenc, amit éppen olvas.

TIPP TWO: Soha ne zavard olvasás közben!
Nincs annál kiborítóbb, mint mikor olvasás közben zaklatják az embert, ekkor akaratlanul is durvává és elutasítóvá válunk, hisz éppen egy másik, sokkal szebb világba temetjük el magunkat. Szóval, ha nem akarsz irtó nagy veszekedést, ne zavard olvasás közben, inkább várd meg míg végez, vagy épp enni/inni vagy az illemhelyre készül. Természetesen ekkor már beszélgethetsz vele.

TIPP THREE: Ne légy féltékeny a könyves álompasikra/álomcsajokra!
A világ kegyetlen, ezért a könyvekben megálmodott álompasik/lányok a való világban – legnagyobb sajnálatomra – nem léteznek. Sose féltékenykedj rájuk, mert bár gondolatban lehet TEAM Daemon Black, lehet Jacob fan, vagy éppen Lord Maccon imádó, a végén mindig hozzád fog visszatérni. És ha nem is mondja el, sokszor téged képzel bele a történetekbe…

TIPP FOUR: A filmadaptációk SOHA nem érnek fel a könyvhöz.
Természetesen ha moziba mentek, elkerülhetetlen, hogy a könyvmoly párod egyszer elrángasson egy könyvadaptációra. Sajnos megtörténhet, hogy te igazából nem fogod élvezni, hisz a könyvekből készült filmek nagy része sok olyan információt nem közöl, ami szükséges lenne a történet szempontjából. Ekkor szokott megtörténni az, hogy a nem olvasott pár állandóan kérdezősködik, hogy mi? hogyan? miért? minek? Lelombozó, ne kérdezősködj, úgyse fogod megérteni. Olyan kérdést pedig soha ne tegyél fel, hogy mégis melyik volt jobb: a könyv vagy a film. A KÖNYV!

TIPP FIVE: A tökéletes randi: vidd el egy könyvesboltba.
Engem még soha életemben nem vitt el pasi könyvesboltba, de ha jobban belegondolok, a saját anyám sem volt hajlandó feláldozni az életéből legalább másfél órát, míg én elmerülök az élvezetek könyvillatú boltjában. Lányok/fiúk, ha a párotok elvisz titeket egy randi alkalmával könyvet vásárolni, ne gondolkozzatok, Ő az igazi!

TIPP SIX: Igenis léteznek könyvnyelvek!
Semmi furcsa nincs abban, ha a párod el kezd tündenyelven szitkozódni, vagy éppen eloi nép nyelvével köszön neked. A dothraki pedig mindenkinek a könyökén jön ki. Ez normális. Akkor is ha nem az.

TIPP SEVEN: Mindig érts egyet.
Párod szitkozódik? Már megint szerelmi háromszög? Mért ilyen hülye ez a főszereplőnő? Miért nem a másikat választotta?? Teljesen mindegy miről van szó, a lényeg, hogy igaza van és a szerelmi háromszög gáz, a főszereplő buta és természetesen a másikat kellett volna választania.

TIPP EIGHT: Légy büszke.
Akik olvasnak, rossz emberek nem lehetnek, s legtöbbször nem is azok. Légy rájuk büszke, mert ők is nagyon büszkék rád, amiért kibírod a hóbortjukat, szeszélyüket és furcsaságaikat.

TIPP NINE: A skótok szentek és sérthetetlenek!
Bárki bármit mond, a történelmi romantikusok legnagyobb hősei és legínycsiklandóbb szereplői a skótok. A nyelvük, a kalandos történelmük és gyönyörű tündérmeséjük minden egyes hölgyet elvarázsolnak. Ez rossz szót sem róluk, mert a végén kiderül, hogy az egyik álompasi vagy álomhölgyemény véletlenül skót származású.

TIPP TEN: A rózsák ideje lejárt, a kuponcsokor most a menő!

Főleg a lányok, imádják a virágokat, de talán a virágok közé az ember elrejthet egy-két könyvesbolti kupont, amivel még boldogabbá teheti a kiszemelt hölgyet. Nem hétköznapi, s ezzel ki is mutatod, hogy odafigyelsz rá és az igényeire.

2015. augusztus 16., vasárnap

Julia Quinn – A korona szolgálatában



Julia Quinn tagadhatatlanul a történelmi romantikus könyvek egyik koronázatlan királynője. Az írónő idehaza a Bridgerton-család sorozatával lopta be magát az olvasók szívébe, majd ezt több másik két, illetve háromkötetes sorozatai is megjelentek. A GABO Kiadó teljesen elkényezteti a Julia Quinn rajongókat, hisz augusztus-t ezennel hivatalosan is kikiálthatjuk a magyar Quinn-hónapnak. Az írónőnek ugyanis a teljes A korona szolgálatában kétkötetes műve megjelenik, illetve 18-án jelenik meg a Smythe-Smith Kvartet sorozat negyedik része, SirRichard Kenworthy titkai címmel.
Mivel A korona szolgálatában mindössze két kötetes, s rövidesen egymás után kerültek a boltok polcaira, úgy döntöttem egy bejegyzésben taglalom mindkettőt, bemutatva előnyeiket, s legnagyobb sajnálatomra, hátrányaikat. Jöjjenek hát az arisztokraták:







Julia Quinn – Hogyan fogjunk örökösnőt


attraktív – vonzó 
„Soha senkit még ennyire attraktívnak nem találtam. Vagy szerelmes vagyok, vagy romlott volt a hal, amelyet tegnap este ettem.” 
Caroline Trent saját szótárából
Amikor Blake Ravenscroft elrabolja Caroline Trentet, a lány még csak nem is próbál menekülni a vészesen jóképű férfi elől, hiszen éppen egy nem kívánt kényszerházasság elől futott világgá. Blake viszont azt hiszi, hogy a lány nem más, mint a hírhedt kémnő, Carlotta De Leon. Caroline-nak még hat hetet kell várnia a huszonegyedik születésnapjáig, akkor lesz ugyanis az övé az öröksége. Kapóra jön, és nem kevés jóleső izgalommal is jár, hogy titokzatos fogva tartójánál rejtőzhet. Blake Ravenscroft a brit koronát szolgálja, feladata az, hogy „Carlottát” átadja az igazságszolgáltatásnak. A férfi szívét megkeményítette az élet, ám ezt a lányt különös módon lefegyverzőnek találja. Egyszer csak megtörténik a lehetetlen – az össze nem illő két ember egymásba szeret.

Kiadó: GABO
Kiadás éve: 2015
Besorolás: történelmi romantikus
Oldalszám: 300
Sorozat: A korona szolgálatában (1.)
Eredeti cím: To catch an Heiress


A történet két főszereplője Caroline Trent, a gazdag hajómágnás apjától rengeteget öröklő fiatal hölgy, aki huszonegyedik születésnapjáig gyámoknál van elhelyezve. Eddig nem kevesebbet, mint öt gyámot elfogyasztott, s sajnálatosan nincs szerencséje a felé kihelyezett férfiakkal. Isznok, kártyáznak, cselédként használják, azonban mostani gyámja a legrosszabb az összes közül, hisz a férfi ráveszi egyetlen fiát, Percyt, hogy erőszakolja meg Carolinet az örökségéért.

Percy azzal azonban nem számol, hogy Caroline fegyvert hord magánál, így miután lepuffantja az erőszakra vetemedő férfit, elszaladt gyámja házából. A lányra ekkor talál rá a hadügyminisztérium titkos ügynöke, Blake Ravenscroft, aki a lányt nem kisebb személyiségnek, mint a spanyol kémnőnek, Carlotta de Leonnak hiszi. Ez lenne a főszereplők hatalmas egymásra találásának története, amit több kisebb-nagyobb de annál viccesebb cselekmény követ.

„– Bárki, aki valamennyit ért a kertészkedéshez, elborzadt volna a rózsabokrai láttán – vágta oda dühösen –, és a sövényt is alaposan meg kell nyírni.
– Hozzá ne nyúljon a sövényemhez!
– Olyan magasra nőtt, hogy nem tudom elérni a tetejét. Magát akartam megkérni rá.
Blake odafordult Jameshez. – Én belementem abba, hogy itt maradjon?”

A főszereplők közül talán Caroline a legjobban kidolgozottabb, hisz az ő múltját jobban árnyalják, mint szereplő a jellemfejlődése is meglátszik a lapok teltével. Azonban karakterábrázolás szempontjából hatalmasat csalódtam Quiin-ben. Blake egy semmi, színtelen-szagtalan alak, aki megrekedt a múltban és onnan egy tapodtat sem hajlandó lépni. Nem akarom elárulni a történetet, de volt egy nagy szerelme, akit elvesztett és most emiatt biztos benne, hogy magányosan, szeretetlenül kell meghalnia, mert nem volt ott, hogy megvédje. Körülbelül ennyi személyiséget kapott Blake. Hiába találkozunk a nővérével, a legjobb barátjával, annyit tudunk Blakeről, hogy egyszer betegen nem mentette meg a tökelütött menyasszonyát. Na bumm!

„– Caroline, igenis érdekel a maga jövője. Csak éppen nem tudok az lenni, akire magának szüksége van.
– Ez csak kifogás – mondta a lány, és harciasan felállt. – Maga egy gyáva alak, Blake Ravenscroft.
Elindult, de a lába belesüppedt a homokba, a férfi hamar utolérte. – Ne nyúljon hozzám! – kiáltotta, amikor a férfi megfogta a karját. – Hagyjon békén!
Blake azonban nem engedte el. – Azt akarom, hogy igent mondjon Riverdale-nek.
– Nincs joga megmondani, hogy mit tegyek.
– Tudom, de akkor is kérem.”

A mellékszereplőket azonban annál jobbnak éreztem, egyszer itt vannak Blake alkalmazottjai, akik egyszerűen imádtam! A saját urukkal úgy bánnak, mint az utcai koldusokkal, de a teljesen ismeretlen, Carolinenak az első pillanattól fogva kedveskednek. Süteménnyel, kedvességgel, szentté avatással. Blake legjobb barátja, James sokkal szerethetőbb karakterként sikerült árnyalni, egy nagyon jó barát, akinek nem volt könnyű gyermekkora, aki mindig Blake mellett áll, aki nem hagyná a bajba jutott hölgyet magára, aki a legjobb barátja hülyeségét látva is tesz annak boldogságáért! Jah, és azt már mondtam, hogy szexi, kém és még márki is?

„– Az isten szerelmére – morogta Blake.
– Nem beszélve – folytatta Perriwick – a nagyszerű, kifinomult ízléséről. Ön rendezte át a kertünket tegnap?
– Igen, én – felelte a lány boldogan. – Tetszett az új elrendezés?
– Miss Trent, a munka ritka esztétikai érzékről tanúskodik, pompás, és csak parányi szeszélyt tükröz.
Blake úgy nézett ki, mint aki azonnal meneszti a komornyikját. – Perriwick, Miss Trent nem most áll a szentté avatás előtt.
– Nagyon szomorú hír – csóválta a fejét Perriwick. – Nem mintha valaha is úgy véltem volna, hogy az egyháznak hibátlan az ítélőképessége. Ha arra gondolok, kiket avattak szentté…”

A könyvről általánosságban annyit mondhatok el, hogy egy jó női főszereplőre, s egy romantikushoz elég erős cselekményre épülő könyv, aminek leírása nagyon jó. Azonban ezek sem tudják kompenzálni a rengeteg hibáját, ilyen a viharos házasságkötés, a férfi főszereplő, igazából a befejezés is elég lagymatag lett. Azt kell mondanom, sorozatindítóként elég gyengécske könyv volt, szerethető, de nyomába sem ér egy Bridgertonnak, vagy Smythe-Smith-nek.


„– Ki sem tettem a lábamat Seacrest Manorból – szakította félbe az asszony. – Esküszöm. El akartam menni, de nem akartam visszaélni a bizalmaddal. Oliver azonban elkapott, és…
– Nem érdekel – rázta meg a fejét Blake, miközben könnyek csorogtak végig az arcán. – Nem érdekel. Azt hittem, meghalsz, és…
Caroline a férfi nevét suttogta, és megsimogatta az arcát.
– Szeretlek, Caroline. Szeretlek. Amikor azt hittem, meghalsz, azt gondoltam…
– Ó, Blake!
Ott álltak összeölelkezve, a férfi alig bírta megtartani az egyensúlyát. – Csak arra tudtam gondolni, hogy soha nem tudom ezt neked megmondani, és soha nem fogod hallani a számból, és…
Caroline gyengéden rátette az ujját a férfi szájára. – Szeretlek, Blake Ravenscroft.
– Szeretlek, Caroline Ravenscroft.
– Én viszont nem nagyon szeretem Carlotta De Leont – mordult fel James.”

Értékelésem:
Történet: 5/3
Borító: Imááádom
Ajánlom: Quinn rajongók!
Figyelmeztetés: nem ez az írónő legjobb könyve….

Tudj meg róla többet:





Julia Quinn – Hogyan fogjunk márkit


A lány megpróbálja követni a szabályokat… 
Amikor Elizabeth Hotchkiss munkaadója könyvtárában a Hogyan fogjunk márkit egy példányára bukkan, biztos benne, hogy valaki otromba tréfát űz vele. Tudja, hogy kénytelen férjhez menni, hiszen három kisebb testvérét el kell tartania. De vajon ki az, aki kitalálta, mennyire fontos ez neki? A csábítás kézikönyve lehet a megoldás, abból semmi baj nem származhat, ha belenéz egy kicsit.
…ám a férfinak saját szabályai vannak 
James Sidwellt, azaz Riverdale márkit azért hívatta magához a nagynénje, mert az idős hölgyet zsarolja valaki. Jamest úgy mutatja be, mint az új jószágigazgatót, akinek első számú gyanúsítottja éppen Elizabeth, a néni társalkodónője. A férfinak felkelti az érdeklődését a vonzó ifjú hölgy a különös kézikönyvével, és felajánlja, hogy segít neki férjet találni, azaz megengedi, hogy rajta próbálja ki a csábítás trükkjeit. Amikor azonban a próba túlságosan is jól sikerül, James tudja, csak egyetlen szabály létezik: Elizabeth menjen férjhez az ő márkijához.

Kiadó: GABO
Kiadás éve: 2015
Besorolás: történelmi romantikus
Oldalszám: 316
Sorozat: A korona szolgálatában (2.)
Eredeti cím: How to Marry a Marquis

Ladies and Gentlemen, azt hiszem nem kell bemutatnom egyetlen Bridgerton vagy S&S Kvartett imádónak sem a most következő személyt. Az egyetlen nőt, akitől egész London, sőt egész Anglia retteg! Azt az asszonyt, aki hegedűket tipor el, hírhedt írók megtalálására tűz királyi jutalmakat, s eszetlen fiánál sokkal jobban kedveli unokaöccseit. Lady Agatha Danbury! Igen, igen, igen, Quinn hírhedt női alakja visszatér, hogy még több angol arisztokratát tartson rettegésbe.

„Csapódott a bejárati ajtó, Elizabeth felugrott. – Nagyon zilált a hajam? – kérdezte izgatottan.
– Hát nem olyan, mint amikor megérkeztünk – szögezte le James.
A lány ideges, gyors mozdulatokkal lesimította a haját. – Nem leszek kész időben.
James inkább nem válaszolt, gyakorlatból tudta, hogy a bölcs férfi nem avatkozik be egy nő szépítkezésébe.
– Csak egy dolgot tehetek – szólalt meg a lány.
James érdeklődve figyelte, ahogy Elizabeth egy tál vízbe mártja a kezét, ugyanabba, amelyben a borogatáshoz nedvesítette be a konyharuhát.
A gyerekek hangja egyre közelebbről hallatszott.
És akkor Elizabeth, akit a férfi addig meglehetősen józan és racionális lénynek tartott, magára öntötte a vizet, de jutott belőle Jamesnek is.”

A könyv főszereplője, Elizabeth egy négy gyerekes arisztokrata család legidősebb sarja, aki a szülei halála után egyedül neveli testvéreit, azonban ez nem könnyű, hisz mint nőnek, semmi keresete nincs, ezért kerül Lady Danbury mellé társalkodónőként. Eddig mindössze két nővel találkozhattunk, akiket a Lady kedvelt, egyikük a későbbi, Mrs. Penelope Bridgerton (Julia Quinn – Mr. Bridgerton csábítása), a másikuk pedig a Lady unokaöccséhez hozzámenő Lady Hyacinth St. Claire (JuliaQuinn – Csókja megmondja). Íme hát az a hölgy, aki ezt a palettát színesíti, talán az egyetlen hölgy, aki visszamer beszélni a hírhedt sárkánynak, Elizabeth Hotchkiss.

„– Sértegethet, ha akar – szólt kimérten a lány –, de nem hat rám. Nem mozdulok innen.
– Elizabeth, maga egy tyúkra hasonlít, és azért ül egy könyvön, hogy kikeltse.
– Ha maga úriember volna…
– Az úriemberhez méltó viselkedésnek megvan a maga helye és ideje, de ez most nem az – szólt, és beljebb nyúlt, egyre többet fogott a könyvből. Még egy kicsi, és megkaparintja. Jamesnek megfeszült az állkapcsa.
– Vegye ki a kezét alólam! – kiáltott rá a lány.
Nem engedelmeskedett, hanem még mélyebbre nyúlt. – Remek, ahogy mindezt morogja.
– James!
– Csak még egy pillanat – szólt a férfi, és feltartotta a szabad kezét. – Koncentrálok.”

A főszereplő, a már előző kötetben megismert, s be kell vallanom, könnyebben megszerethető férfi szereplő, Lord James Sidwell, Riverdale márkija, aki a fenn említett Danbury unokaöccse. A fiatal férfi imádja nagynénjét, így mikor az egy levélen keresztül felkeresi, hogy zsarolják, azonnal elutazik a hölgy birtokára. A kémként leáldozó csillagon száguldó James, magára véve az idős asszony jószágigazgatójának álcáját, s megismerkedik az első számú gyanúsítottjával, Elizabeth-tel.

„Szeretlek, Elizabeth, utolsó leheletemig, és még annál is tovább, örökkön-örökké…”

Be kell vallanom nagyobb komolysággal és elszántsággal kezdtem bele ebbe a könyvbe, hisz az első részben James volt majdnem az egyetlen szereplő, akit megszerettem. No itt még mélyebbre áshattunk a márki életében, s azt kell mondanom nem irigykedem az élete miatt. Azt hiszem Quinn eddig is nem egyszer megmutatta, hogy az arisztokraták élete is lehet embertelenül kemény, de azt hiszem mint a sors író keze, Jamesnek sem kegyelmezett. No nem mintha Lizzivel jobb lett volna, a lány a szülei halála után egyedül nevelte a testvéreit, bár a rokonság felnevelte volna Lucast, a kisöccsét. Aki amúgy rangot is visel, a nővéreivel szemben. Hát nem rohadt szemétség? A rangos gyereket persze átveszik, a többit meg hagyják…

„James elgondolkodott. Mielőtt Elizabeth-tel találkozott, arról volt híres, hogy egyetlen pillantásával el tudott hallgattatni szipogó elsőbálosokat éppen úgy, mint az erőszakos anyjukat. Ez mindig hatásos fegyvernek bizonyult, az egyetlen hasznos dolog, amit az apjától tanult.
Kíváncsiságból kipróbálta a lányon a híres Riverdale-márki-nézést, amitől a felnőtt férfiak is elszaladtak. – Mi van, ha így nézek magára?
A lány felkacagott. – Jaj, hagyja abba! Ez nevetséges!
– Tessék?
– Hagyja abba, James. Olyan, mint egy kisfiú, aki hadvezért játszik. Tudom, mert az öcsém gyakran néz így.
A férfinak sérült a büszkesége, de megkérdezte: – És hány éves az öccse?
– Nyolc.”

Elizabethnek pénzre van szüksége, hogy fenntarthassa a családot, azonban ehhez egy nőnek három lehetősége volt, az egyik hogy színésznő lesz, a második, hogy kurtizán, a harmadik – ami mellett dönt – hogy férjhez megy. Azonban csak olyan férjet foghat, akinek van elég pénze eltartani őket. Vagyis semmiképpen sem egy nincstelen jószágigazgatóhoz, amiként James megismeri. Azonban, hogy férjet találjon, szüksége van némi segítségre is, s ebben fog közrejátszani A hírhedt piros kötetes Hogyan fogjunk márkit című, bugyuta, gépgyártó és szerintem csak ostoba tanácsot adó kis könyvecske.

„– Csak bánatot okoztál nekem – suttogta a táskájának.
Teljesen megbolondult, egy könyvhöz beszél. Egy könyvhöz! Ami semmire sem képes, nem változtatja meg az életét, és egészen biztosan nem válaszol neki, még ha ő van is olyan ostoba, hogy kérdéseket tesz fel neki.
Hiszen ez csak egy könyv, egy lelketlen tárgy. Hatalma csak annyi, amennyivel ő felruházza.
Csak akkor játszik fontos szerepet az életében, ha azt tulajdonítja neki.”

Szereplőket tekintve sokkal kidolgozottabb, mint az első kötet volt. Megismerhetjük Lizzi testvéreit, Jamest, Lady Danburyt is, illetve Malcomot is közelebbről, végre eltudjuk különíteni, megtudjuk szeretni őket. A főszereplőinkkel TÉNYLEG történik is valami, ami eredményeképpen nem csak meglátják és megszeretik egymást, de érezhető a kapcsolatuk lassú, bimbódzó létrejötte is. Amit az első részben nagyon hiányoltam, azok a kis plusz cselekményszálak voltak, amikben itt végre sütkéreztünk. Legyen az a ökölvívás lecke, Malcolm gyűlölete, a könyv, vagy éppen a sajnálatos eset Fellporttal, akinek legszívesebben a nemesebbik részébe térdepelnék és kiverném pár fogát!

„– Akkor rendben – mondta a lány, és gondolkodási időt sem hagyva egyiküknek sem, hátrált, majd támadott. Még mielőtt James egyáltalán felfoghatta volna, mi történik, elterült a földön.
Sajgott az arca a jobb szeme alatt.
Elizabeth, ahelyett, hogy aggódott volna a férfiért, boldogan ugrándozott, és kiabált: – Megcsináltam! Sikerült! Látta? Látta?
– Nem – motyogta James –, de éreztem.
Elizabeth csípőre tette a kezét, sugárzott az arca, mintha épp meghódította volna a világot.
– Ez nagyszerű volt, csináljuk még egyszer.”

Itt a cselekmény kidolgozottabb, Quinn többet törődött a kapcsolatokkal. Újra felbukkannak a régebbi szereplők, Blake, Caroline, akik mint mellékszereplők nagyon jó teljesítményt nyújtottak. Bár még mindig nem tudom kicsoda is Blake. Valamint találkozhatunk Dunford-dal is, aki a Lent délen, édes… című könyv főszereplője (Csodajó trilógia). Egyszerűen nem tudom elégszer megjegyezni, hogy mennyire is szeretem, hogy Quinn így beleszövi a sorozatai főszereplőit egy másikba, csak egy villanásra, de felhoz egy régi arcot, ami mosolyt csal az olvasó arcára… Én imádom!

„– Ön Dunford úr? – kérdezte az inas.
– Igen.
– Üzenete érkezett.
– Üzenetem? – Dunford elvette a krémszínű borítékot, majd elolvasta a levelet, és elhúzta a száját.
– Remélem, nem rossz hír? – kérdezte Elizabeth.
– Vissza kell mennem Londonba.
– Most azonnal? – tudakolta a lány, aki nem tudta eltitkolni a hangjában a csalódást. Dunfordtól nem forrt úgy a vére, mint Jamestől, de mindenképpen alkalmas férjnek találta.
– Attól tartok, igen – felelte a férfi, majd a fejét csóválva hozzátette: – Megölöm Riverdale-t.
– Kicsodát?
– Riverdale márkit. Jó barátom, de néha elképesztő ötletei vannak. Nézze csak! – meglobogtatta a levelet a lány orra előtt, de úgy, hogy nem tudott belenézni. – Nem tudom, baj van-e, vagy csak az új lovát akarja megmutatni.
– Értem – mondta Elizabeth, más mondanivalója nem volt.
– Csak azt tudnám, hogyan talált rám – folytatta Dunford. – Múlt héten nyoma veszett.
– Komolynak tűnik a dolog – motyogta Elizabeth.
– Majd akkor lesz komoly, ha megfojtom.”

Azonban emellett a kötet mellett sem mehetek el anélkül, hogy a hátrányát is felhoznám. Az a hiszti, amit Elizabeth előad, mikor megtudja kicsoda is James, több mint sok. Én a helyében adnék egy nagy jobb horgost, majd imádkozva Istennek köszönném meg, hogy akit a pénze nélkül szerettem meg, s akiben szerelmes vagyok, hála Istennek vagyonos, és ki tud húzni engem a csávából… de nem, Elizabeth előadja a hattyú halálát. Ami pedig a zsarolót illeti… nem is tudom… most üvöltsek, vagy rúgjak seggbe valakit? nem tudom, de valamit nagyon tennék, mert ez szemétség volt!

Értékelésem:
Történet: 5/4
Borító: Nekem is kell egy ilyen ruciiii
Ajánlom: romantikus kedvelőknek
Figyelmeztetés: Lady Danbury a lapok között, és nem fogja vissza magát!

Tudj meg róla többet:
Az írónő HONLAPJÁN


2015. augusztus 9., vasárnap

Anne L. Green - A remény hajnala

Amy Avenst Tennessee egyik nyugodt kisvárosából San Francisco zajos forgatagáig űzi zaklatásával egy férfi. Itt kezd új életet: karriert építeni, tanulni és felejteni szeretne.
Jelentkezik álmai cégéhez, de már az állásinterjún szembesül leendő főnöke, Matthew Johnson arrogáns és kiállhatatlan stílusával. Amy úgy dönt, felveszi a kesztyűt, így már az első nap elkezdődik a harc kettejük között. A folyamatos csipkelődések, szurkálódások ellenére vonzalom ébred bennük egymás iránt, amelyet megkísérelnek elnyomni.

A sors is újra meg újra próbák elé állítja őket. Mindkettejük múltja tele van fájdalmas sebekkel, s Matt képtelen megbocsátani önmagának.
Amy hajthatatlan, de vajon a szerelme megadhatja-e a feloldozást Mattnek, hogy végül egymásra találhassanak? 
És a múlt engedi-e a felejtést?

Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2015
Besorolás: modern romantikus
Oldalszám: 192
Sorozat: -
Eredeti cím: -

A 2014-es és 2015-ös év rengeteg új kiadót szült, ami színesebbé és izgalmasabbá tette a hazai könyvkiadást. Az Álomgyár kiadó 2012-ben alapult, s évről-évre egyre több s több könyvet dobnak ki a hazai piacra, idén pedig egy újabb írónőt köszönthettek a soraikban, Anne L. Green neve által. A romantikus első könyves író, A remény hajnala címmel jelentettem meg modern romantikus könyvét, amit volt szerencsém megkaparintani.
Aki rendszeresebben nézi a blogot, vagy olvasgatja a véleményemet a moly.hu-n, tudhatja, hogy nagyon kritikus vagyok a magyar írókkal szemben. Most először két fal közé szorulva fogom megírni a kritikámat, hisz először is a magyar írók 90%-a az őrületbe kerget az olvashatatlanságával, Anne L. Green-t pedig büszkén mondhatom barátnőmnek. De… ahh mit is sírok itt, ha nem tetszik úgyis megmondom az igazat…

– Fogd be a pofád, kisanyám, mert kikaplak a helyedről – üvöltötte a látogató. 

– Van valami probléma? 

– Az úr Mr. Johnsonnal akar beszélni… – Szegény Ivynak a rémülettől elvörösödött az arca. 
– Mr. Johnson nincs bent – mondtam határozottan. 
– Te meg ki a fene vagy? – fordult felém a fickó. 
– Mr. Johnson személyi asszisztense vagyok, és ha nem képes normális stílusban beszélni velem, kidobatom magát a biztonságiakkal. – Olyan hűvösen és ridegen közöltem ezt, hogy magam is meglepődtem. Úgy látszik, sokat tanultam Mr.Fagykirálytól.


A regény hősnője, Amy egy aprócska városban él, szeretett bátyjával, valamint nagynénjével és nagybácsijával. A lány fiatalon elvesztette a szüleit, s sajnálatos bajba kerül, mikor felhívja magára a figyelmét a helyi mindent uraló család fejének, fiáét. A férfi, bár inkább hívnám mocskos disznónak, megpróbálja megerőszakolni a lányt, s mikor nem jár sikerrel megfenyegeti a lányt, hogy ha nem lesz az övé, akkor a családja látja kárát. Így Amy úgy dönt, elhagyja a várost, és San Franciscoba költözik, hogy egy régi álmát valóra válthassa.

A főhős, Matthew Johnson családi élete kész katasztrófa, s ezért inkább a munkájába temetkezik, s teljesen ennek is él. Amy hozzá szegődik személyi asszisztensként,  miután megérteti a férfival, hogy egy lehetetlen, előítéletes alak, ha csak azért nem hallgatja meg Amyt, a munka miatt, mert nő. A kapcsolatuk az első hónapokban inkább a nélküled, a csaták, a kiabálás uralja. Ahogy halad azonban a történet, egyre jobban egymásra találnak, együtt oldanak meg kezelhetetlen, s nehéz ügyeket.

"A rosszat mindig valami jó követi, ezért van az eső után szivárvány."

Rengeteg dolog volt a könyvben, amiért azt mondom, hogy ez egy jó romantikus könyv. Aki a prológust elolvassa, már érezheti, hogy Miss Green nagyszerűen bánik a szavakkal, nagyon jó táj leíró és érzékeltető. A regény egyetlen pontján sem érezte, hogy unnám magam, nem voltak olyan mondatok, amik ne illettek volna a szövegkörnyezetbe.
A mellékszereplők egy szerelmi történethez tökéletesen vannak leírva, főleg egy modern regényhez. Ott van a főszereplő legjobb barátnője, aki segít, ha baj van, a kedves testvér, a gonosz anya képe. Elég sokszínűek, de nem hajaznak a könyv elhappolására. A cselekményszál nem rossz, látjuk magunk előtt a történet fonalát, nagyszerűen lehet követni, hogy miért és mit is csinálnak a szereplők.

"– Engem ne akarjon irányítani! – kiabáltam. 

– Már megint magázol. Nem térhetnénk vissza a… 

– Nem! – kiáltottam. Ezzel kiütöttem nála a biztosítékot. 

– Amy, te egy nagyon makacs nőszemély vagy, csak az a helyzet, hogy én még nálad is sokkal, de sokkal csökönyösebb vagyok."


Azonban nem egy tökéletes műről beszélhetünk, rengetegen írtál a moly.hu-n, hogy nem tetszik nekik az írónő stílusa, ez lehetséges, Anne még nincs azon a szinten, hogy boldog-boldogtalannak tetszen, azonban ezt nem várhatjuk el egy elsőkönyves írótól! Olvastam arról is, hogy sokan butyutának, s kliséhalmaznak tartják. Voltak-e benne klisék? Még szép, de a mai világban már miben nincs klisé?

Én ezekkel szemben két dolgot emelnék ki, ami nem teljesen tetszett. Az egyik a visszatérő tragédia, Amy legjobb barátnőjét, Cat-et egyszer bedrogozzák, s egy csapat férfi végigmegy rajta. Majd Matt kishúga is ugyanezen megy keresztül, illetve a lányt üldözi egy férfi, aki bántani akarja, megleckéztetni. Hmmm… végülis Amy is egy ilyen fickó miatt jött el a városából, nem? Ezek a visszatérő cselekmények voltak, amik szöget ütöttek bennem, illetve az, hogy sokszor olvastam volna még. Túl kevésnek érezte egy fejezetet, talán még folytattam volna, kicsit nyújtottam volna.

"Az igazi barát az, aki akkor jön,amikor mindenki más megy."

Ezek voltak a negatívumok, s most a pozitívum. Amy egy erős karakter, ez sokaknak nem tetszhet, azonban egy olyan világban, ahol tengert lehetne rekeszteni Bella Swanokkal, szerintem jó kis felüdülés. Amit kiemelnék az az volt, hogy Amy nem félt húzni Matt-tet, hogy az végre kimutassa a foga fehérjét. Lássuk be, eddig a főhősnőink, csak bőgtek, és nyalogatták a sebeiket, ahelyett, hogy bevetették volna a női bájukat.

– Én hoztam a kávét, Ivy nagyon elfoglalt – jegyeztem meg, s közben nem néztem Mattre. Helyette Alexre mosolyogtam szélesen. 

– Tedd le! – utasított Matt. 

– Alex, örülök, hogy látlak! Áll még az a múltkori vacsorameghívás? 
– Persze sosem beszéltünk ilyenről, csak kibújt belőlem a kisördög. Alex hol rám pillantott, hol a barátjára, kapkodta a fejét. Tudtam, hogy sejti, mi folyik itt. Matt kezében nagyot pattant a ceruza, ahogy eltörött. Én úgy tettem, mintha nem vettem volna észre. 
– Természetesen – felelte Alex vigyorogva, hosszú szünet után. 
– Remek. Ma este? 
– Öööö… jó, legyen. – Odaléptem hozzá, és megigazítottam a nyakkendőjét. 
Mattnél végképp elszakadt a cérna. 
– Ez egy munkahely, Miss Avens, nem holmi bár, ahol pasikat szedünk fel.


Matt és Amy kapcsolata nem éppen zökkenő mentes, rengeteg problémával néznek szembe, mind lelkileg, mind testileg, de úgy gondolom ütős párost alkotott velük az írónő. És amennyiben a kezetek ügyébe kerül a könyv, kérlek vizsgáljátok meg jobban a Matt titkárnőjének a nevét.... hát majdnem eldobtam a könyvet a buszon, mikor megláttam. Azt hiszem egy ideig nem fognak mellém ülni azok, akik ott voltak :D

Összefoglalva, Anne L. Green egy olyan első könyvvel rukkolt elő, ami nagy reményekkel kecsegtet. Lássuk be, a világ olyan butyuta, hihetetlen és stílustalan történeteket szeret olvasni, mint A szürke ötven árnyalata, vagy különböző szexkönyvek. A modern romantikus könyvek másról sem szólnak, mint korbácsról, bilincsekről… Nem is tudom mikor olvastam utoljára normális szereplőket felvonultató MODERN szerelmi regényt. Ha épp olyan hangulatom van, is előbb fogok kezembe kapni egy történelmi romantikust, mintsem az Ulpius, vagy mit tudom én melyik kiadótól megjelent szennyet!

Végül szeretném kiemelni, hogy nekem iszonyatosan tetszik ez a barna borító, amit készítettek, bevallom elég merész volt, hisz azért lássuk be, nem az a szín, ami levirít a boltok polcairól. Azonban a könyv belső részével annyira nem vagyok kibékülve. A belső tervezés, nem tudom egyáltalán volt-e, de a Könyvkuckó Kiadó-féle romantikus sorozatra emlékezetet, nincs benne semmi. De a legrosszabb, amin nem tudom lehet-e a kiadó későbbi kiadványaiban változtatni az a betűméret. Nagyon sokan, akik folyamatosan olvasnak, legyen az napfényben, vagy épp lámpa fénye mellett, a betűk egy idő múltán, főleg ha ennyire picik, könnyen összemosódnak. Szeretném felhívni erre a kiadó figyelmét, én magam elég rossz szemeket kaptam a mindenhatótól, és sajnos volt, hogy előre-hátra húzogatva próbálom rendesen befókuszálni a könyvet.

"A hajnal mégis az emberek örök reménye."

Tudj meg róla többet:

Értékelésem:
Történet: 5/4
Borító: Nekem nagyon tetszik
Ajánlom: azoknak, akik unják az üresfejű, tesze-tosza főhősnőket és a szex könyveket
Figyelmeztetés: elsőkönyves írónő




Interjú az írónővel!

Az a megtiszteltető lehetőségem akadt, hogy magával az írónővel beszélgettem, és beleegyezett, hogy készíthetek vele egy rövidke interjút. Remélem ezen keresztül ti is felfedezitek azt a személyt, akit nekem volt szerencsém megismerni.


Először is szeretném  megköszönni a lehetőséget, hogy interjút készíthetek veled. A 2015-ös év egyik újonnan felfedezett írója vagy, aki az Álomgyár neve alatt adta ki az első könyvét, A remény hajnala címmel. Az első kérdésem már biztos a füleden jön ki, de azért felteszem. Miért lettél író?

Ezen sokat merenghet az ember, de egy biztos, ha belekezdek, teljes odaadással temetkezem bele az írásba. Eleinte (a középiskolába) csak saját szórakoztatásomra írogattam kisebb történeteket, verseket. A regény írás az új és izgalmas kihívásnak ígérkezett.
Megmutatni magam nem igazán akartam, ezért is választottam egy zárt csoportot álnéven, mert kíváncsi voltam vadidegenek, akik nem ismernek mit szólnak majd hozzá.
Szenvedélyesen szeretem az írást, nem fáraszt, sőt feltölt, mert kiírom magamból a feszültséget. Szeretem az érzést, ahogy a betűk szavakká, a szavak mondatokká, a mondatok történetté formálódnak a lelkemben, majd a papíron. Teremtek magamnak egy másik világot, amely az otthonommá válik - még ha rövid időre is- , és szeretek hazatérni. Szeretem, amikor elmenekülhetek a magam alkotta kis világba. Elrugaszkodom a valóságtól, kicsit elfelejtem a gondjaimat.

Milyen érzés, hogy végre a kezedbe foghatod a művedet? Megszagolhatod a papír lapjait, s érzed az ujjai alatt a borító, hideg, sima kartonját?

Hát ez nagyon furcsa érzés volt. Mikor Viktor - a kiadótól - először a kezembe nyomta az első példány, még olyan forró volt, hogy azt hittem meggyullad a kezembe. Nézegettem, de nem akartam hinni a szememnek, vegyes érzelmeim voltak. Viktor annyit mondott:
"Hát, ami azt illeti láttam már írót jobban örülni az első nyomtatásba megjelent könyvének." 
Megvallom őszintén akkor esett le, mire is vállalkoztam. Csodás élmény volt hónapok munkáját végre egyben látni, de ugyanakkor szembesültem a ténnyel, hogy ezt mások is olvasni fogják. 
Úgy küldtem el a kéziratot a kiadónak, hogy senki nem tudott róla - még a férjem és a legjobb barátnőm se. Most pedig megmutatom az egész világnak, hát ez elég éles váltás volt. Kicsit összezavarodtam. A pillanat, amikor minden a helyére került a könyvbemutató volt. Megköszönhettem azok támogatását, akik segítették a munkám. A remény hajnalát a kezembe fogva leginkább az jut az eszembe, hogy milyen hálás lehetek a Sorsnak, hogy ennyi csodás ember vesz körül, mert nélkülük nem sikerülhetett volna.
Én már tudom, hogy semmi sem lehetetlen. Az álmokért küzdeni kell! Én komolyan hiszem, hogy az álmainkért csak saját magunk küzdhetünk, mióta anya lettem, jöttem csak rá igazán, hogy az élet csak pereg, pereg. Az, hogy a végén milyen filmet nézek végig, rajtam áll, de én már ott látom A remény hajnalát :-)


Hihetetlen élmény lehet, és még egyszer gratulálni szeretnék neked a könyvedhez. Kérlek mesélj egy kicsit a könyvedről, honnan vetted az ihletet, hogy jöttek létre Amyék karaktere? Mintáztad őket valakiről? A történet hogyan született meg?
Ez a történet, már régóta kialakulóban volt a fejembe. Hogy mi inspirálta? Először is olyan történetet szerettem volna írni, ahol nem feltétlen a férfi a főszereplő, aki az eszmei álomképpé válik. (legtöbb romantikus történet alapja ugyanis ez). Szerettem volna bebizonyítani, hogy annak ellenére, hogy inkább nők olvassák, szerethető lesz a történet, hogy egy nőé az erősebb szerep. Kétség kívül ő lett a remény hajnala legmegosztóbb személyisége. Kapott ő hideget-meleget, megannyi pozitív és negatív kritikát egyaránt. A határozottsága, magabiztossága nem nyerte el mindenki tetszését, de nincs is ezzel semmi baj. Nem vagyunk egyformák. Számomra Amy karaktere, egy olyan nőt mutat be, aki képes megküzdeni az élet akadályaival, kitartó és nem riad meg semmitől. Gyakran előfordul, hogy én is ilyen vagyok, és időnként szeretnék ilyen lenni. Fejjel megyek a falnak, és szeretnék mindig erős lenni. 
Ami Mattet illeti nem kívántam őt álom pasinak beállítani, hiszen olyan amúgy sem létezik ilyen. Én élvezem a csatározásokat, és ő vele lehetett csatákat vívni...ugyanakkor az ő karaktere az, amelyik a legtöbbet formálódott Amy hatására a történet során. 
Hogy merítettem e őket bárkiből is? Magamból... :-) lehet találgatni, de én legtöbbször inkább a mellékszereplőimben jelenítem meg a valóságban körülöttem lévő embereket.

Igen, ez ismerős. Nagyon sok író mellett állnak olyan emberek, akik nélkül nem tudnának írni, vagy épp nem jutottak volna el erre a pontra. Az életedben vannak olyan személyek, akik nélkül nem lennél Anne L. Green?
Ez egy nagyon fontos kérdés, mert nem hiszek a véletlenekben. Hiszem, hogy, amin életem során végig küzdöttem magam, mindennek hatása van erre. Minden formálta a lelkem, az elmém. Ezáltal köszönettel tartozom minden barátnak, aki elkísért ezen az úton és minden ellenfelemnek is, mert ők tanítottak meg küzdeni. 
Egy ismerős fogalmazott úgy a minap: "Te a vágyaidat írod ki magadból, a romantikára és izgalomra való éhségedet, de ha mindezt egy napom megkapod, már nem leszel többé képes írni." Elsőre kicsit mellbe vágott, de rádöbbentem, hogy sok igazság volt a szavaiban. A gyerekem születése előtt a munkám is izgalmasabb volt, bár megmondom őszintén nem bánom, hogy most inkább a papíron élem az izgalmakat :-)
Felsorolni is hosszú lenne annyi embernek tartoznék köszönettel: a férjemnek, a legjobb barátnőmnek, az igaz barátoknak, de kiemelném a kis lányomat, aki bár csak 4 éves, de több mindenre tanított meg az életről, mint előtte bárki. Miatta vágtam bele ebbe az egészbe. Mikor elfogadták a kéziratot bizonytalan lettem akarom e én ezt, akkor azt mondta az én drága barátnőm: "Hogy fogod a gyerekedet biztatni, hogy küzdjön az álmaiért, ha te magad nem teszed?" Ebbe a mondatba kapaszkodom, mikor elbizonytalanodom. 

Ez nagyon bölcs kérdés volt, s remélem nem adod fel az álmaidat, példát mutatva ezzel a kislányodnak. Manapság igen divatos az írói álnév, leginkább az angol hangzású. Mit gondolsz, miért van ez így, és miért is választottad pont az Anne L. Green-t?

Az induláskor még, nem akartam a nyilvánosság elé állni, a környezetem és a kiadó győzött meg az ellenkezőjéről, de addigra már leadtam a nevet (lehetett olna változtatni, de nem akartam). Kicsit olyan ez, mit a tudat hasadás. Amikor írok Anne L. Green vagyok, amikor nem akkor csak egy nő, egy feleség, egy anya, egy barát és munkaerő. 
Hogy honnan a név? Tinédzserkoromban volt egy kedvenc sorozatom, biztos ismered: "Anne a zöld oromból". Imádtam, több százszor is megnéztem. Így egyszerűen csak Anne -ként írtam a verseimet, történeteimet. A múlt évben azonban, amikor egy zárt csoportban topikot kértem az admintól, ki kellett találnom egy teljes nevet. A film jutott eszembe, ezáltal nem volt nehéz kitalálni: megszületett Anne Green, csak "L" nélkül. Az "L" betűvel a közepén lettem ÉN része Anne Green-nek (vezetéknevem kezdőbetűje), ezáltal forrt a fantázia és a valóság eggyé. 

Már privát beszélgetésben volt róla szó, de gondolom másokat is érdekel, hogy mégis hogy fogadod a kritikákat? Elszomorítanak? Elolvasod egyáltalán őket? És ha igen, akkor megfontolod, vagy a szívedre veszed őket?

Na pont erre céloztam a kérdésedre válaszolva, hogy milyen érzés volt először a kezembe venni, tudtam, hogy nem tetszhet mindenkinek. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a negatív kritika nem esik rosszul, de elolvasom, mert lehet inspirál. Van amivel egyetértek, és valamivel nem. Ahogy mondtam az előbb, nem vagyunk egyformák. Viszont volt egy mélypontom (pont egy negatív kritika miatt az NLGrín stílusomat illetően), amire ráéreztek az olvasóim a csoportban. Érdekes, hogy egy-egy írásomból mennyire éreznek engem, ez megható és ugyanakkor megdöbbentő... 
Ekkor kaptam ezt az idézetet privát üzenetben és szerintem ez mindent elmond, nem is tennék hozzá semmit:

"Fontos, hogy megtanuld: nem szerethet téged mindenki.
Lehetsz te a világ legfantasztikusabb szilvája, érett..., zamatos..., kívánatosan édes, és kínálhatod magad mindenkinek, de ne feledd: lesznek emberek akik, nem szeretik a szilvát. Meg kell értened: hogy te vagy a világ legfantasztikusabb szilvája, és valaki akit kedvelsz nem szereti a szilvát, megvan rá a lehetőséged, hogy banán legyél. De tudd ha azt választod, hogy banán leszel, csak középszerű banán leszel. De mindig lehetsz a legjobb szilva."

Mesélhetsz nekünk egy kicsit a következő könyvedről? Miről fog körülbelül szólni, és mikorra várhatjuk?

Az összes megírt történetem közül ez a legkedvesebb nekem: A sötétség fogságában.
Andrew Dark NEKEM az igazi "álom" pasi. Lehet lesznek, akik nem értenek majd ezzel egyet - hiszen ő sem lesz tökéletes -, de valljuk be: vonz minket nőket a rossz fiú, aki megmentésre vár ;-) nos Chris sem lesz ez alól kivétel. 
Elöljáróban csak annyit, hogy itt sem szokványos módon indítom az ismerkedést. 
Chris drogcsempészek fogságába esik, miután bátyja magára haragítja egy bűnszervezet vezetőjét, azaz Andrewt. A szókimondó, csinos nő élete veszélybe kerül, de az igazi kockázatot az a kínzó szenvedély és őrült vágy jelenti számára, melyet akkor tapasztal, mikor jóképű fogva tartójának tengerkék szemébe néz. Teljesen összezavarodik, mert ott talál önmagára, ahol a legkevésbé számít rá. Egyetlen dolog válik számára egyre világosabbá: senki nem az, akinek mutatja magát. A könyv nagy dilemmája, hogy Andrew Dark, a sármos rosszfiú vajon tényleg csak egy gátlástalan bűnöző vagy jóval több ennél? A könyvben folyamatosak lesznek a belső vívódások, megszűnnek a józan, ésszerű döntések és már csak a féktelen szenvedély marad. Leginkább azonban az a gondolat foglalkoztatott: hogy mászhat ki valaki abból a veremből, amit saját maga ásott. Vajon a férfi múltjával és ellenségeivel van-e esélyük a felhőtlen szerelemre, vagy elnyeli őket a sötétség? 

Egy kedves olvasóm kifejtette nekem tegnap mit is jelent az NLGreen stílus:
"Bármelyik történetedről is beszélünk, a szenvedély, az érzelmek, és a fordulatos akciók alkotta triumvirátus gondoskodik arról, hogy ne unatkozzam" 
Nos, ebben a történetben sem lesz ebben hiány. 
Remélem kialakul majd az olvasó köröm, akikkel élvezettel oszthatom meg az írásaimat.
A megjelenést novemberre tervezzük és már lázasan folyik a munka...

Köszönöm szépen az interjút, Anne, további szép estét!

Neked is Ivy!