2015. április 26., vasárnap

Könyvfeszt 2015

Mielőtt hoznám a legújabb értékeléseimet, szeretnék pár szót írni az idei Könyvfesztiválról. Nem titok, hogy szívem kis csücske a Könyvhét, azonban szívesen megyek el erre a könyvünnepre is. Azonban, mint minden évben, idén is találtam rengeteg hibát vagy a szervezésben, vagy a dedikálásokban.
Idei két útitársaim @Kisencs és @TOTH_ESZTI voltak, akiknek ezúton is szeretném megköszönni a csodás napot. Legelőször is, szeretném megjegyezni, hogy a Kiadók kínálatai és kedvezményei nagyon jók voltak. Kiemelném a Főnix Könyvműhely 4 könyves akcióját, ami jópárunknak feldobta a napját, vagy épp a már jól ismert Könyvmolyképzős Zsákbamacskát. A Geopen Kiadó „ne a borító alapján ítélj” akciója is lenyűgöző ötlet volt, hisz valljuk be, a borító nagyon is számít egy vásárlás során.
Idén négy könyvvel lettem gazdagabb, bár be kell vallanom többről lefeszegettem az ujjaimat, nehogy elvigyem. Csak mértékletesen! Az idei gyönyörűségeim pedig nem mások, mint:
Maggie Stiefvater – A bűnös (Mercy Fall farkasai kiegészítő kötet)
Susan Ee – Túlélők világa (Angelfall 2.)
Böszörményi Gyula – Leányrablás Budapesten (ÉRTÉKELÉSEMRÓLA)
James Dashner – Tűzpróba (Útvesztő-trilógia második kötete)
Ezekről a könyvekről várhatóak a következő bejegyzéseim.
Mint mindig, a Könyvfesztivál hatalmas élmény volt, sok molytársammal szemben én nem mutathatom fel, hogy sokukkal találkoztam volna. Nem mintha nem szeretnék, majd legközelebb. Azonban szeretnék kiemelni egy hatalmas negatív élményt, ami engem személy szerint felháborított, ez pedig a Könyvmolyképzős írók bunkó viselkedése volt. Nem szeretném elmondani mi történt, vagy mely írónők tettek rám ilyesfajta benyomást, de mélységesen megdöbbentett. Nem a dedikálásokra álltam be, lehet, hogy ha a könyvüket akartam volna aláíratni kedvesebbek lettek volna, de ha magánszemélyként ilyen semmitmondó, ellenszenves emberek, akkor köszönöm szépen, nem kérek sem belőlük, sem a könyvükből! Nézzenek magukba, mert ha így viselkednek az olvasóikkal, elég könnyen elveszíthetik őket.
Talán az egyetlen író, aki most is nagyszerű formáját hozta, az On Sai volt, aki a kisfiának mutogatta a gyermekkönyveket, és mindenkihez volt egy kedves szava. A többieket pedig… hát próbálom elfelejteni…


Remélem mindenki azt kapta, amit szeretett volna, találkozunk a Könyvhéten!

2015. április 17., péntek

Ilona Andrews - Magic Slays

Plagued by a war between magic and technology, Atlanta has never been so deadly. Good thing Kate Daniels is on the job.
Kate Daniels may have quit the Order of Merciful Aid, but she’s still knee-deep in paranormal problems. Or she would be if she could get someone to hire her. Starting her own business has been more challenging than she thought it would be—now that the Order is disparaging her good name, and many potential clients are afraid of getting on the bad side of the Beast Lord, who just happens to be Kate’s mate.
So when Atlanta’s premier Master of the Dead calls to ask for help with a vampire on the loose, Kate leaps at the chance of some paying work. Turns out this is not an isolated incident, and Kate needs to get to the bottom of it—fast, or the city and everyone dear to her might pay the ultimate price . . .

Kiadó: Ace
Kiadás éve: 2011
Besorolás: romantikus, fantasy
Oldalszám: 320
Sorozat: Kate Daniels (5.)
Eredeti cím: 
Magic Slays

Előre megkérem azokat, akik még nem olvasták a sorozatot, ne folytassák a bejegyzés olvasását. Mivel ez az ötödik része a sorozatnak, nem fognak sokat érteni és tele lesz SPOILERREL. Amennyiben mégis továbbolvassátok, csak ajánlani tudom, hogy minél előbb kezdjetek bele a sorozatba.


Az előző részben végre Curran és Kate összejönnek és, mint egy pár kerülnek a Falka élére. Hugh, Roland embere leleplezte Kate kilétét, Andrea felszívódott, és Derek, csúnya arcú testőrből hálószoba ajtónálló lett.

"Below me, Curran gathered himself, jumped ten feet in the air, bounced off the concrete into another jump, then another, and landed next to me. 
“Me Kate. You Tarzan?” 
“No.” Curran bared his teeth at me. “In the first book, he grabs a lion by the tail and pulls it. Never gonna happen. First, an adult male lion weighs five hundred pounds. Second, you grab my tail, I’ll turn around and take your face off.”

Itt vesszük fel a fonalat Kate megkapta a kis téglaépületét a Falkától, ahol a saját nyomozóirodáját megnyithatja. Ínséges hónapokat él át, mikor hála a Teremtőnek egy elszabadult vámpír, aki miatt Kate hatalmas kalamajkába keveredik… megint.
A könyv központi cselekményszála egy új típusú technológia, ami képes elpusztítani minden mágiát a méretével egyenesen arányos területen. Csakhogy a mágia benne van az emberekbe, a sejtjeikbe, a vérükbe… így hát a gépnek köszönhetően több százan halnak meg. Kate, hogy megmentse az alakváltókat a gép után veti magát és a keresésébe kezd.

Több szempontból nézhetjük a könyvet, először is Kate és Curran kapcsolatáról tudhatunk meg többet, s elmélyül. Bár be kell vallanom, nem egyszer éreztem úgy, hogy Curran nem teljesen érzi egyenrangúnak Kate-et (gondolok itt arra például, hogy Katere tukmálja Ascaniot). Ezen kívül igen összetartóak és nagyszerűen kiegészítik magukat a hétköznapi életben és a csatamezőn. Az külön tetszett, hogy Curran nem fojtogatóképpen akar vigyázni Katere, ha bajba kerül, rákérdez, hogy kell-e a lánynak a segítség. De mikor látja, hogy a párja… akarom mondani a Hitvese az utolsó energiáit használja fel, erőteljesebben fellép ellene, s megvédi.
Andrea és Raphael szála nem igazán mozog ebben a részben, ők csak stagnálnak. De Bi néni hatalmas idióta a történetben, legszívesebben felképeltem volna, amilyen erősen csak tudom… Jobban belegondolva az ő hibája is, ami a Julieval történt.

Julie egy iszonyatosan idegesítő kis szereplő, akitől agyérgörcsöt kapok. Hiába akarnak neki jót, ő csak azért is besétál a csatamezőre hősködni, be kell vallanom én jobban örültem volna neki ha meghal… Nem csípem. No de a lényeg az, hogy közel kerül a halálhoz, ami lelkileg hatalmas próba elé állítja Kate-et, illetve Kate és Curran kapcsolatát. Hisz Kate rájön egy módszerre, amivel megmentheti Juliet, ami azonban veszélyes Katere nézve. Az alakváltók védelmező ösztöneinek köszönhetően viszont Curran nincs teljesen oda az ötletért.

“Would you like me to carry a foot-long stick? I can just poke people with it when they get too close.” 
“That’s a good idea.” He held his arm out. “If you can extend your arm and touch them with the stick, they are too close.” 
“You’re insane.” 
“If I’m insane, what does it make you?” 
“A terrible judge of character.”

Derek végre többet szerepelt, de még így is kevés szerepet kapott… Az új szereplőnk, Ascanio egész jó fejnek tűnik, egy elkényeztetett kis sakál, akinek nagyon el kéne egy apaminta. Nem hiszem, hogy az ő hibája lenne a jelenlegi jelleme, de meglátjuk mi lesz még belőle.
Szeretném kiemelni azt a fejezetet, amelyikben Kate egyedül hallgatja meg a petíciókat és bíráskodik. Ebben a részben betekinthettünk Kate Curran és a Falka iránti szeretetébe, hisz végigbírta az estét, utána nézett az ügyeknek, foglalkozott vele. Illetve szeretném felhozni a Farkas Klán alfanőstényének teljes mértékig hülye magatartását. Ugye Jennifer rokonát Kate megölte az előző részben, emiatt pedig Jen igen pipa a felettesére. Azonban szeretném kiemelni, hogy Kate azzal, hogy megölte a kislányt, egy borzalmas, nyomorúságtól mentette meg. Jennifer teljesen hülyén viselkedik az egész könyvben… őt is megöltem volna Andrewsék helyében.

“Blah-blah-blah.” 
“You’re so eloquent, Your Majesty. So kind and generous to your subjects. So full of snappy comebacks.”

A viccek most is szálltak, Kate megoldotta a problémákat és közben találkoztunk egy csomó Lengyellel, Ukránnal vagy orosszal, be kell vallanom a végén nem tudtam, hogy most akkor honnan származik Kate édesanyja. Tele volt a könyv banyákkal, vámpírokkal, vámpír irányítókkal, alakváltókkal, papok… szóval minden kaszt képviselteti magát… De Isten mentsen minket egy orosz család egyesülésétől, a végén még rosszabbak, mint az olaszok! Ők még robbantgatnak is…
A történet fő cselekményszála jól le van zárva, azonban van egy hatalmas DE
Ugye Julie meggyógyításának az ügye igen fontos mérföldkő Kate lelki életében, a könyv végéig nagyon nagy kérdőjel van a lehetőség mögött, hogy tényleg képes-e rá Kate. Ehhez képest az egész gyógyítást az EPILÓGUSban írták le pár oldalacska alatt. Borzalmasan összecsapottnak tűnik így az egész! Nem is értem… talán egy nappal a leadás előtt jöttek rá, hogy holnap be kéne küldeni? Vagy a háromszázadik oldalnál jöttek rá, hogy 320-ra szerződtek? Mindegy, a vége valami hatalmas csalódás volt… Inkább meghalt volna Julie…



“How did you even know my shoe size?” 
“I’ve seen your foot up close.” Curran pointed to his chest. “I’ve seen it here.” He moved his hand to his jaw. “Here.” He touched the place over his cheek where my kick had cut him. “And here.”

Illetve azon sem tudok átsuhanni, hogy a borító valami elképesztően undorító… csak szerintem iszonyat? Csúnya színek, minden képen más és más nő Kate személyére, inkább csukott szemmel vegyétek a kezetekbe… Csak egyet nem értek még, így a gondolataim végére, hogy történhet meg, az, hogy egy ilyen jó sorozat, nem kerül kiadásba Magyarországon? A kiadóknak tolonganiuk kéne Andrewsék sorozataiért, én és szerintem nem vagyok ezzel egyedül, szívesen olvasnánk idehaza.

Tudj meg róla többet:
Molyon

Anne L. Green könyvbemutató

Kedves olvasók!

A mai napon egy könyvbemutatóról hoztam nektek információt. Egy igen kedves barátnőm, Anne L. Green, tehetséges írónő első könyvét fogja megjelentetni, az Álomgyár Kiadó gondozásában. A könyvről pár szót:
Amy Avenst Tennessee egyik nyugodt kisvárosából San Francisco zajos forgatagáig űzi zaklatásával egy férfi. Itt kezd új életet: karriert építeni, tanulni és felejteni szeretne.
Jelentkezik álmai cégéhez, de már az állásinterjún szembesül leendő főnöke, Matthew Johnson arrogáns és kiállhatatlan stílusával. Amy úgy dönt, felveszi a kesztyűt, így már az első nap elkezdődik a harc kettejük között. A folyamatos csipkelődések, szurkálódások ellenére vonzalom ébred bennük egymás iránt, amelyet megkísérelnek elnyomni.
A sors is újra meg újra próbák elé állítja őket. Mindkettejük múltja tele van fájdalmas sebekkel, s Matt képtelen megbocsátani önmagának.
Amy hajthatatlan, de vajon a szerelme megadhatja-e a feloldozást Mattnek, hogy végül egymásra találhassanak?
És a múlt engedi-e a felejtést?

Aki kedvet kapott hozzá, olvassa el, szerintem nagyon aranyos ki történet. A könyv bemutatója május 10-én lesz Budapesten, mindenkit szeretettel várnak, ha többet szeretnétek megtudni, ezen a linken találjátok az eseményt:
LINK
Pusz: Ivy

2015. április 5., vasárnap

Carina Bartsch - Cseresznyepiros nyár

Nem létezik olyan lány, aki elfelejtené, milyen is volt az első szerelem ezt senki sem tudja jobban, mint Emely. Hét év után találkozik ismét Elyas-szal, a jó megjelenésű, kedves, és világítóan türkizzöld szemű sráccal. Legjobb barátnőjének bátyja, aki már egyszer teljesen összezavarta az életét, és ezeket a sebeket még mindig mélyen magában hordozza. Emely teljes szívéből utálja őt. Sokkal inkább a rejtélyes, e-maileket író Lucára irányítja a figyelmét, aki az érzékeny és romantikus üzeneteivel megérinti a szívét. A két férfi különböző irányba tereli Emelyt, akinek el kell döntenie, melyik közülük, aki megmutatja neki az igazi énjét. 
De vajon tényleg beleszerethet valaki egy ismeretlenbe, vagy jár egy második esély az első szerelmednek?

Kiadó: Maxim
Kiadás éve: 2014
Besorolás: romantikus
Oldalszám: 460
Sorozat: Cseresznyepiros nyár (1.)
Eredeti cím:
Kirschroter Sommer

Hallottam a könyv felől jókat is, meg rosszakat is, szóval úgy döntöttem én leszek a döntőbíró. Eddig egyetlen német ajkú írótó olvastam, Kerstin Gier Időtlen szerelem trilógiáját, és az tetszett, szóval nézzük második német írómat.
Emely tipikus egyetemista lány, haja hétköznapi barna, a szemei sötétek, olyan kétbalkezes, mint Bella Swan (Alkonyat sorozat), szóval semmi különleges nincs benne. Kivéve azt, hogy mióta az eszét tudja legjobb barátnőjének bátyjába szerelmes. No, a barátnő, Alex visszatér Berlinbe és beköltözik bátyja lakásába és innentől fogva gyökerestül megváltozik Emely élete.

„Vannak emberek, akik tudnak táncolni, és megint csak vannak olyan emberek, mint én, akiknek a mozdulatai inkább epileptikus rohamra vagy korcsolyázó pingvinekre emlékeztetnek.

Az egész könyv mozgatórúgója egy gyermeki nézeteltérés, ami talán sok olvasót untat, vagy épp sokaknak az agyára mehet, de szerintem iszonyatosan emberi. Emiatt elég gyermeteg az ellentét, de teljes mértékben érthető, hogy Emely miért is lett ilyen. Egy gyermekkori szerelmi fájdalom, mikor az első szerelmed egy bunkó vadbarom veled iszonyatos lelki törést okoz egy tininek, aki csak akkor kezdi kibontani a szárnyait. Akkor próbálgatja az önbecsülését.
Én nem találtam a múltjában semmi kivetnivalót.

„Pedig éppen a könyvek voltak a Föld legnagyobb ajándékai. Művészien egymás mellé sorakoztatott szavak, amelyek dallammá válnak, és képekké alakulnak. Fehér, üres papírlapok, amelyeken nagyobb világok kelnek életre, mint maga az univerzum. Világok, amelyek megigézik az embert, és mindent elfeledtetnek vele, ami körülötte van. 
Az irodalom varázslat, és engem minden erejével fogva tart.”

Emely talán a legeslegemberibb karakter a könyvben, olyan lány, akit nem csábít el egy-két kedves szó, aki elgondolkodik az embereke, amikor találkozik velük. Igen okos, kemény csaj, akinek megvan a saját gyenge oldala. Ő is szeretné ha szeretnék, szeretne bízni valakiben, meg akarja találni a párját. Talán ezért is kapott akkora szerepet Luca.

„Nem a gyűrű vagy a házasságlevél köt össze két embert, hanem a szerelem.

Luca a e-mailen jelentkezett titokzatos rajongó, aki Emely szeretetre éhezésének tökéletes gyógyszere. A fiú bevallja, hogy vannak hibái, nem mutat hazug képet magáról, és csak az igazságot mondja Emelynek. Hát kellhet ennél több egy lánynak? A levelek nagyon aranyosak, olyan emberek levelezése akiket tényleg egymásnak teremtettek, csak egy kis probléma van a sráccal, Emely nem tudja, hogy ki az. Sosem találkoztak élőben. No Luca rejtélye elég dedós kérdés, aki nem jön rá az első könyv végéig, az azonnal vallja be, hogy teljes mértékben sötét.

„– Kincsem! Hát itt vagy! – kiáltottam torkom szakadtából. Amikor rémülten felém fordult, szorosan átfogtam a derekát 
 
A barna, kiglancolt cicamica ezzel szemben megdermedt, és a tekintete Elyasra siklott rólam. De igazán még mindig nem kattant neki. Na, remek, ráadásul még ez a kis tyúk is nehéz felfogású! Minden kártyámat ki kell hát játszanom? Igen, még keményebb módszerekhez kell folyamodnom. Felsóhajtottam, mélyen magamba szálltam, és minden ellenérzésemet legyűrtem. Akkor Elyas keze után kaptam, a hasamra simítottam, és ragyogást erőltettem magamra. – Érzed? – visítottam. – A kis Elyas most először rúgott egyet! 
A kis barna néhány másodpercig nagy szemeket meresztett rám, míg végül a – megjegyzem, igen magas – sarkain hátat fordított. Elyasnek leesett az álla, és csak nézett utána, amíg el nem tűnt a tömegben. 
Lassan felém fordult. – Igazi szemétláda vagy! 
Csípőre tettem a kezemet. – Ez meg mit jelent? Egyedül kell a gyereket felnevelnem?”
Elyason nehéz kiigazodni, mivel a külvilág felé egy teljes más embert mutat, mint amilyen valójában. Mindenki egy gazdag ficsúrt lát, aki imádja megfektetni a szép nőket, egy érzelmileg degenerált szépfiút, akit senki sem érdekel. Ezzel szemben mikor bepillantunk a cukormáz alá, egy túlontúl érzékeny, sok sebet szerzett kisfiút találunk, aki akár az életét is odaadná a szeretteiért.

„– Szia, kincsem! – hallottam ekkor egy nagyon is ismerős hangot, és felettébb megrémültem. Amikor valóban megpillantottam az arcát, felnyögtem. 
– Tisztában vagy vele, hogy a zaklatással kapcsolatos törvényeket megszigorították? 
– Hogyan? Nem kapok üdvözlőcsókot? – Elyas megjátszott felháborodással leült velem szemben egy bárszékre. 
– Mit akarsz itt? 
– Véletlenül erre jártam, és a hetedik érzékem hirtelen azt súgta, térjek be ide. – Velem szöges ellentétben, ennek a pusztán véletlen találkozásnak felettébb örülni látszott. 
– A hetedik érzéked? – fújtattam. – Inkább a harmadik lábad.”
Emely és Elyas kettőse egyszerre tragikus és vicces. Nem tagadom a könyv fő íve, a legnagyobb ereje a kettejük harca, de valljuk be, hogy vannak más könyvek, amik főként erre épülnek, és amiket ezért imádunk is (Jennifer L. Armentrout Obszidián sorozata). Olyan sok vicces helyzet és párbeszéd van közöttük, én szó szerint dőltem a röhögéstől, aláírom ebből a szempontból a könyv nagyszerű.

„– Hé szexisten! – kiáltottam a fiúk felé. Egy csapásra három férfifej fordult felém, és mindegyik úgy érezte, hogy neki szóltam. 
Felsóhajtottam. Ha ez nem újabb, tipikus esete volt a férfiak téves önismeretének… 
– A középsőre gondoltam – mondtam, és Sebastianra böktem – Ennek az önjáró egy méter ötven centinek, itt ni, nem sikerül a póznákat szétszedni. Volnál esetleg olyan kedves? 
– Istenem, hát miért nem szólsz, Alex? – felelte és azonnal a barátnőjéhez sietett.
Amikor Elyas és Andy csalódottan nyugtázták, hogy nem rájuk gondoltam, újra belemerültek a beszélgetésbe. 
Vajon akkor is mind megfordultak volna, ha azt kiabálom, hogy: „Hé, szarjankók”? Elhatároztam, hogy legközelebb kipróbálom.”

De megértem azokat is, akiknek nem annyira jött be a könyv. Emely nagyon sokszor gyerekesen viselkedik, a könyv végén előadott levelétől az ember lánya hányingert kap. Talán ez a könyv legdurvább része, ami keserű szájízt hagy maga után, de úgy gondolom a második részben még Emely vissza fogja kapni a kegyetlen hazugsága árát.

„– Mégis mit kéne tennem? Te egyszerűen ránk szabadítottad ezt a Sebastiant elnyelő szörnyet, én meg hallgathatom a smacizást. Tudod, milyen undorító, ha az ember mindössze tíz centiméterre fekszik tőle? 
Grimaszt vágtam. Ez valóban egy érv. De csak ezért nem akartam Elyast sokáig a sátramban tudni. 
– Füldugó, Elyas, füldugó! 
– Nem volt nálam. De fél órán át befogtam a fülemet. 
– És miért nem tetted ezt továbbra is? 
– Mondjuk úgy, amikor Sebastian keze lassacskán felfelé vándorolt a combomon, kissé besokalltam.”

A mellékszereplők nagyszerűek, Alex a kissé bolondos legjobb barát, aki mindig rosszul választ párt, Eva a perverz barátnő, aki minden pillanatban összeakaszkodik a barátjával, Elyas barátai… akiket először nem kedveltem, de végül mégiscsak hozzám nőttek. Emely és Alex szülei, akik a legrosszabb pillanatban mindig ott voltak, hogy segítsenek a gyermekeiknek. Ebből a szempontból a könyv igen megfontolt, nagyon kidolgozott. Ezen kívül nagyon sok mondanivalója van, amit egy párkapcsolat során szem előtt kéne tartanunk.

„(…) Ha nem a bátyám volna, rég lecsaptam volna rá. – Vigyorgott. 
– Akkor hajrá – mondtam. – Biztosan szép – habár kissé fogyatékos – gyerekeitek lennének.”

Az írásmód és a fordítás is nagyon jó, szerintem a Maxim igen jó vételt csinált ezzel a könyvvel és nagyon remélem, hogy minél többen olvassátok el, mert szerintem megéri. A folytatásról annyit, hogy idén fog megjelenni vagy Könyvfeszten vagy Könyvhéten (szerintem az utóbbi), de mindenképp még 2015-ben.
A kedvenc részeim mindféleképpen azok amikben Elyas és Emely szerepelnek, de szerintem azok közül is kiemelkedik a mozizós est, mikor kicsit többet ittak és szívtak a kelleténél. Be kell vallanom, én is filozófikus részeg vagyok, szóval iszonyat hatalmas volt azt a részt olvasnom. Ki mondja, hogy az alkohol agybutító? Szerintem részegen senki nem gondolkodik olyan nagy távlatokban, mint mikor nem teljesen ura önmagának.

„– Te már tűnődtél rajta, hol van az univerzum? Végül is valahol kell lennie… Vagyis mi van mögötte?

Összefoglalva ha egy jó szórakozásra vágytok mindenképpen vegyétek a kezetekbe, és kérlek titeket, ne legyetek túl kemények Emelyvel és lássatok mögé, ahogy Elyast se ítéljétek meg első pillantásra.

„A férfiak pedig három dolgon keresztül határozzák meg magukat: farok-hossz, nők és státusz szimbólumok. Pontosan ebben a sorrendben.

Jó olvasást kívánok hozzá!

Tudj meg róla többet:

2015. április 3., péntek

Kae Nemtudommegjegyezni Westa - A démon és a papnő

Mortua egy vidám, szeleburdi papnő. A szellemek kegyeltjeként mindene megvan, amire vágyik: sikeres küldetések, igazi barátok és harcostársak, és úgy tűnik, lassan az első szerelem is rátalál…
Ám ekkor váratlanul berendeli a vezetőség, és olyan események sűrűjébe kerül, melyekre álmában sem számított volna. Ráadásul egy szemtelen démon lesz a társa. A kalandok egyre sötétebbé válnak.
A szellemek egész életében mellette álltak – de mi történik, ha most nekik van szükségük őrá?
Valian, az ifjú démon önmagával és múltja rémségeivel küzd, és bármit megtenne a lelke nyugalmáért. Úgy tűnik, a szellemek követői között végre megnyugvásra lelhet, de a múlt berögződései itt is tovább kísértik. Vajon tényleg hiába próbálja megtagadni vérszomjas természetét, vagy alattomos csapdába csalták? Mit akarhat tőle a Szárnyas Korona Lovagrendjének nagymestere, és mit a vörös köpenyt viselő, tiltott mágiát űző varázstudók? Mire megy ennyi ellenséggel szemben, ha az oldalán csupán egy idős rendházfőt, egy gyanúsan viselkedő lovagot, és egy éretlen papnőt tudhat?
Vajon fellobbanhat-e szerelem ennyi küzdelem között? A szellemek legyenek minden régi és új olvasóval!

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2014
Besorolás: fantasy
Sorozat: -
Oldalszám: 456
Eredeti cím: -

Egy újabb magyar csemege, ami a kezeim közé került, egy Aranymosáson nyertes, s megjelent könyv. Az eddigi nyertesekkel igen szélsőséges a kapcsolatom, míg Tavi Kata és Kemese Fanni műveitől a falra tudok mászni, Benina például hatalmas kedvencem. Ezért is vettem félve a kezembe ezt a könyvet és az az igazság, hogy Kae Westa Benina mellett kapott helyet.

„– Fiatal vagy még. Ha azért szenvedsz, hogy jobbá tedd a világot, vagy mint én, hogy ne tedd rosszabbá, az dicséretes. De ha a szenvedés kedvéért szenvedsz, annál nagyobb ostobaságot el sem tudok képzelni.

A történet Valianról , a démonról szól, aki az emberek világába jött, hogy egy régi, s véres jóslatot megakadályozzon, illetve a könyv elején még gyermek Mortuáról szól. Mindkét karakterábrázolás lenyűgöző, élnek, növekednek, és teljes karakterfejlődésen mennek keresztül. Valiannak ott van a gonosz oldala, ami ellen belső csatát folytat, s mindemellett az emberi világ ármánykodásával is szembetalálja magát. Szokásos bezárkózott, morgolódós, magának való főszereplő.
Mortua már nehezebb eset volt számomra. Mivel a könyv éveket ölel fel, először, mint mosolygós, tényleg szeleburdi kislányként jelenik meg, utána pedig, mint egy elkényeztetett kis mindenki imádott papnőcske, aki az agyamra ment… Még korai!
Szóval főhőseink egy évekkel ezelőtti közös kaland után, szétválnak, de az események láncolata újra egymáshoz sodorja őket, mikor a szellemek, akik vezérlik és védelmezik a papokat egyszerűen eltűnnek. Így hát Valiannak és Mortuanak a feladata, hogy utána járjanak mi történt a szellemekkel és megoldják a problémát.

„Takarodj ki a fiamból, patkány! – sziszegte.

Nem akarom ledegradálni a könyvet, igazán tele van cselekményekkel, van itt küldetés, hullagyalázás, varázslás, földcsuszamlás és hatalmas háború, ahol szinte mindenki meghal… De akkor mégis mi a problémám vele? Egyszerű… néha a feladat megoldása ott van a szemük előtt, épp csak ki nem böki azt. Ilyen például Lyr „árulása”, vagy épp, hogy ki a halál is áll az egész szellemeltűnések mögött. Aztán itt van ez a dolog, hogy Valian egy démon… hát nem akarok senkit megsérteni, de szerintem SEMMIT nem tett hozzá a történethez.
Elmondta, hogy démon és ezért miféle undorító, mocskos dolgokat tett, jobb az érzéke meg gyorsabb a sima embereknél, de ne már. Tökéletesen lényegtelen volt, hogy Valian ki a pokol, csak Kea Westa csak jobban bezavart ezzel az értelmetlen kisiklásával.

”…két választásod van: vagy szó nélkül beállsz a hátam mögé, vagy hozzáteszed, hogy igenis, nagymester.

Mortuáról annyit, hogy ennyire gyerekes, picsogós, a sarkára ki nem álló lányt rég nem láttam. Tipikus az a kis főhősnő, akinek azt mondják, hogy Gyere, ülj ide, de ne állj fel, mert akkor bajt hozol a saját, a pasid és az országod fejére is. Ő mégis feláll és elmegy körbenézelődni a közeli erdőben.
A mellékszereplőkön néha sírni tudtam volna, nem azért mert rosszul megformáltak lennének, ezt természetesen hozzátenném. Csak éppen annyira tipikus embereket formáztak meg… Anira a jótündér-keresztanya, aki segít a bajbajutott idegen lénynek, Brietta a főnökébe megszállottan szerelmes lányka, a Nagymester Loghor, aki elvett már egy nőt ezért sajnos nem lehet együtt Briettával, aztán a Sharduk, aki gonosz volt, de a végén jóvá válik és feláldozza magát…

„Szokatlan, élvezetes táncot járt, ami szinte semmiben nem hasonlított korábbi csatáira, ahol vérgőztől mámorosan vagy épp kegyetlen céltudatossággal küzdött. Sosem volt még olyan tisztán tudatában az erejének, mint most, amikor visszafogta. Életek urává tette magát, amikor megkímélte őket, és érezte, hogyan lazulnak el Mortua nekinyomódó hátizmai, amint a lány félelme lassan bizalomnak adja át a helyét.

És végül, ami a legeslegjobban kiborított a szerelmi háromszög… Na szóval úgy áll a dolog, hogy Mortua szerelmes Valianba, Valian meg tagadja, de MINDENKI látja, hogy halálosan szerelmes Mortuaba, de hátat fordít a lánynak. Akkor megjelenik a másik srác, itt most a kedves, gyengéd gyógyító pap, Morkai, aki évek óta messziről szereti a lány, de épp a csatába indulván be is vallja. Természetesen, ha másnak is kell a kis lencsibaba, akkor már Valian is fellép, mint alfahím, és veri a mellkasát a nőért… Valaki lőjön le!
Olyan sok író használja a szerelmi háromszöget, de be kell vallanom, mint olvasó, hogy ez engem teljes mértékben kiborít. Gondolkozzunk már emberek, általában a lányok, akik a könyvekben szerepelni az adott pillanatig olyan szinglik, mint egy fehér holló egy night klubban, aztán hirtelen két pasinak is kell? Álmaidban…
Aztán ott van az is, hogy mennyire idegesítő, hogy dönteni kell… igen dönteni kell, hogy akkor most TEAM XY, vagy TEAM YX, aztán jönnek a kis sikoltozós tinicsajok és összevesznek rajtuk. Aztán meg csak a sírás és fogcsikorgatás jön, mikor a főszereplő hölgy nem azt választja, amelyiket mi szerettük volna… megéri? Nekem nem!
Nem azt mondom, hogy nem lehet használni a három vagy akár többszögezést, de drága Íróim, lehet ésszerűen és jól is használni.
A könyv végéről… hát engem teljes mértékben lenyűgözött vannak, akik nem bírják ezt a mindenki meghal dolgot, de én imádtam! Hatalmas pacsi Kaenek, bárki bármit mond, nekem nagyon tetszett… de talán ha tényleg MINDENKI meghalt volna, talán még jobb :D

„– Nem búcsúzunk, lovag! – vágott közbe Loghor. – Elvárom, hogy teljesítsd a kötelességedet, és megtiltom, hogy bele merészelj halni!

De természetesen a sok rossz mellett amit felsoroltam nem hagyhatom ki a jókat sem. Kae nagyon jó cselekményíró, folyamatosan fenn tudja tartani az olvasó figyelmét. A megfogalmazás szerintem nagyon illik a világhoz és ha már itt tartunk, szerintem egy nagyszerű világot épített fel. Nekem mindigis tetszett ez a középkorias stílus, kicsit Robin LaFevers A halál szépséges szolgálóleányai sorozatot juttatja eszembe.

„- Ennek így semmi értelme! Fogadjunk, hogy Szárnyas már réges-rég bent csücsül, és rajtunk röhög. Álmos vagyok, éhes vagyok, és most már igazán kezd betelni a pohár! Be akarok menni oda, és kérdőre vonni a szellemeket, hogy mit szórakoznak velünk! 
Felnézett az égre, és félig kérdőn, félig vádlón tárta szét a karját. 
- Itt vagyok! - kiáltotta - A fenébe is azt ígértétek, hogy visszatértek ha eljövünk Elarhonból! Eljöttünk, most már segítsetek! 
Vártak egy kicsit, de semmi nem történt, csak a fehér levelek hunyorogtak a földöntúli virágfényben. 
- Tudod - jegyezte meg Valian - ha a Szárnyas hallotta ezt a túloldalon, most nyilván tényleg rajtunk röhög. És gyanítom, hogy hallja, méghozzá a mágus cimborájával együtt.”

Úgy gondolom Kae Westa (a végén tényleg megtanulom végre a nevét…) azon magyar írók egyike, akin látszik, hogy elsőkönyves, de az is látszik, hogy előbb vagy utóbb még sok meglepetést fog okozni nekünk. Ez pedig nem szégyenletes, senki ne értse félre, én nem lehordani akarom, ha azt tenném akkor kapna egy Ballépések –szerű bejegyzést. Én azt mondom, ott van valahol egy írói véna benne, egy kis tehetség, tovább kell dolgozni rajta. Senki sem úgy született, hogy J. R. R. Tolkiennek hívják… Ajánlom minden magyar írónak, vagy írópalántának, hogy járjon el írói közösségekbe, olvasson sokat és ne felejtkezzen el a klasszikusokról, ők tudtak írni.
Összességében egy nem rossz magyar könyvet csuktam be, nagy valószínűséggel nem ez lesz az írónő remekműve, de kezdetnek nem rossz. Azok, akik szeretik a fantasy, a Robin LaFevers könyveket, vagy épp a hullagyalázást mindenképp kapják el a könyvet. Hatalmas csalódást nem fog okozni, aranyos kis történet, olvassátok el!
Amúgy Kae kint lesz az idei Könyvesztiválon, és ha nem tévedek 25.-én 5-től dedikál a Könyvmolyképző standjánál.

U.I.: Be kéne vezetni egy névjegyzéket, amiből választhatnak az írók álnevet, én már bírom megjegyezni őket, Kea vagy Kae, On Sai, Benina...


Tudj meg róla többet:


És végül egy kis részlet az írónővel folytatott Interjúból, amit a MEDIA-ADDICTNAK adott:
(a teljes interjú az alábbi oldalon: LINK

- Te is írói álnevet választottál, méghozzá olyat, ami eléggé eltér a polgári nevedtől. Hogy jött a Kae ötlete? No és hozzá a Westa?
Viszonylag hosszan vacilláltam a névkérdésen, mert szimpatikusnak tartom, ha magyar szerző magyar néven publikál. Annak, hogy végül bort iszom és vizet prédikálok, két oka van. Egyfelől, mire eljutottam a megjelenésig, amatőr netes írói közösségekben már sokan így ismertek meg, akiknek a polgári nevem semmit sem mondana. Másrészt ez a bizonyos polgári név eléggé hasonlít egy népszerű gyermekkönyv-író nevéhez, a lánykori nevemen pedig nem szívesen publikálnék.
A KAE egyébként egy autó rendszáma volt, ami sok évvel ezelőtt megütötte a szemem. Később, amikor különböző írós oldalakra regisztráltam, rögtön ez jutott eszembe, és mivel rövidnek találtam, hozzácsaptam a „Westu” utótagot. Idővel kiderült számomra, hogy a Kae tényleg egy létező név, a Westu pedig minimális változtatással csak az utóbbi időben alakult Westává.
- Együtt indultunk az I. Aranymosáson, ahol mindketten elhasaltunk. Te hogy dolgoztad fel azt a bizonyos negatív lektorit?
Pofára esés volt, bár számítottam rá. Azt hiszem, kijózanodtam tőle. Akkor és ott néztem vele szembe, hogy tényleg többet szeretnék, mint a fióknak meg az internetnek írogatni, és jelenleg kevés hozzá a tudásom. Teljes lendülettel belevetettem magam a tanulásba: felkutattam egy csomó szakirodalmat, jelentkeztem a kiadó íróiskolájába, és egymás után négy évben is részt vettem az SFmag által szervezett Fantasztikus kéziratok éjszakáján.
- És milyen jól tetted, a munkád meghozta a gyümölcsét. Apropó, íróiskola. Milyenek a tapasztalataid?
Három kurzust végeztem, az első kettő után el is némultam egy rövid időre, bár más-más okból. Az alapozó után – ahogyan arra figyelmeztettek is – fel kellett dolgozni a szemléletváltást, azt, hogy megnövekedtek a magammal szemben támasztott elvárásaim, és egyelőre képtelen voltam megfelelni nekik. A leírás kurzusnál merőben más helyzet állt elő: még a vége előtt megszületett a kislányom, így egy időre értelemszerűen kivontam magam a forgalomból. A párbeszéd kurzust már nem kísérték hasonló szünetek, sőt, azután igazán belendültem.
- Az íróiskolában megszerzett tudásod alapján írtad át úgy A démon és a papnőt, hogy a kiadó végül pozitív lektorival honorálta a munkádat. Ez a sztori tényleg megdolgozott azért, hogy igazi – ahogy te írtad Facebookon – “fél kilós könyv” legyen belőle.
Bizony, és fontosnak tartom kiemelni, hogy a munka nem kizárólag az enyém volt. Az amatőr oldalakon eltöltött évek alatt összeverbuválódott körülöttem egy egészen kivételes csapat, akiknek a véleményére, javaslataira, egyáltalán, sokadik ellenőrző átolvasására bizton számíthattam, és számíthatok azóta is. Ők voltak azok, akik előbb hittek bennem, mint én saját magamban – és gyanítom, azért ők is lemérik majd a könyvet, hogy csakugyan fél kiló-e, ahogyan az egyik könyváruház weboldalán írták.
- Kiknek ajánlanád elolvasásra A démon és a papnőt?
Több olvasómnak is ez a regény volt a kapu a fantasy felé, így azt tanácsolnám, aki idegenkedik a műfajtól, az se vesse el azonnal. Ugyanakkor, amíg ez egy romantikus történet, a hangsúly az eseményeken van, nem egyszerűen annyi a tét, összejön-e az a bizonyos démon azzal a bizonyos papnővel. Ettől még a szereplők is kiemelt figyelmet kapnak, vagyis ha valaki szeret magának kedvencet választani, és izgulni a sorsáért, jó helyen jár – és készüljön fel lélekben, mert előfordulhat, hogy végül gyászolni fog.

2015. április 2., csütörtök

10 ok, miért is Lyall professzor a legokosabb szereplője a Napernyő Protektorátusnak

Magyarországon kevésbé felkapott sorozat Gail Carriger egyik legszínvonalasabb alkotása a Napernyő Protektorátusok. Idehaza a Könyvmolyképző gondozásában jelent meg az első három rész (Lélektelen, Változatlan, Szégyentelen), és ha a forrásaim jók, a negyedik kötetet ősszel kaphatják meg a rajongók.
(SPOILER
Egy kis érdekesség, hogy odakint, már az Alexia gyermekéről szóló sorozat indult útnak idén, ami a The Custard Protocol sorozatcímen megtalálható. Első kötetének címe Prudence, illetve a második rész, az Imprudence, jövő év elejére várható. Amúgy csodálatosak a borítóik, de vajon kézbe vehetjük itthon is valaha???
SPOILER VÉGE)
Lyall professzor eme sorozat egyik vérfarkas szereplője, s szerény személyem szerint messze s közel legokosabb tagja a sorozat kis gárdájának. De miért is?

1. Lyall a Woolsey-falka bétája, annak ellenére, hogy a gammahím, Channing Channing sokkal erősebb farkas. Lyall, a magasabb pozícióját az eszének köszöntheti és a politikai stratégaiságának, amit többször megcsillogtat a sorozatban.


2. Ha már a bétaságnál tartunk, Lyall nem, hogy megszerezte a címet, de több alfa alatt is megtartotta. Talán nem ismerem tökéletesen az a vérfarkas hierrarchiát és felépítést, de azt tudom, hogy nem lehet könnyű egy újabb és újabb alfa alatt megtartani egy ilyen magas pozíciót.

„Lyall tudta. Lyall nem mondta ki, de tudta. Vajon hány
alfahímet látott már Lyall professzor szerelembe esni?, töprengett
Lord Maccon.”
Gail Carriger - Lélektelen


3. A harmadikat már említettem, ez lenne a politikai meglátásai és stratégasága. Lyall nem egyszer bizonyította, hogy igenis ki tudja játszani a szabályokat, meg tud békíteni királynőket, morgolódós vámpírokat és megtudja szívatni a dévánt Lord Macconnal karöltve:

"A királynő szólalt meg:
- Eleinte természetesen elleneztük a dolgot. Egy hajadont
ilyen hatalmas pozícióba emelni, ez egyszerűen lehetetlen. - A
szemében cinkos csillogás jelent meg, és halkabban folytatta: -
Magunk közt szólva, drágám, úgy véljük, a Woolsey-falka
alfája azt hitte, lélekőrként majd távol tarthatja önt a saját
dolgaitól.könyvfanoknak - Zsuzsa
Alexia halálos zavarában a szájára csapta a kezét. Hogy
Anglia királynője úgy gondoljon rá, mint valami minden lében
kanál, okoskodó perszónára!
Lyall professzor karba fonta a kezét.
- Bocsásson meg felséged, de úgy vélem, Lord Maccon
szándéka inkább az volt, hogy a dévánnal eressze össze, hadd
tépje meg.
Viktória királynő mindentudón mosolygott.
- Azok ketten sosem jöttek ki egymással.
- Mindkettő túlságosan alfa - bólintott Lyall professzor."
Gail Carriger - Lélektelen


4. Mikor kell, helyre teszi az alfáját, hogy az ne legyen nagyobb hülye annál, mint aminek alapból látszik:

„- Miért hívta fel erre a NYIHA figyelmét?
A dévánt a kérdés mintha kicsit megbántotta volna.
- Nem a NYIHA, hanem a Woolsey-falka figyelmét szeretném felhívni rá. Lady Maccon, minden pletyka ellenére, azért még egy farkasember felesége. És én még mindig a déván vagyok. Egyszerűen nem hagyhatom, hogy a vámpírok csak úgy megöljenek egyet közülünk. Ez ne járja. Hát hiszen ez már-már olyasmi, mint egy talpas-orzás, megengedhetetlen, különben a természetfeletti minden méltósága odavész.
….
(Lord Maccon) – Nahát, szervusz, Bolyhos. Mit keresel te a buckhinghami fegyverházon kívül?
- Ó, az ég szerelmére – vágott közbe Lyall professzor -, hallgasson el uram!
- Lord Maccon, mint mindig, most is udvariatlan! – vicsorgott a déván, fel sem véve a becenevet, amellyel a másik illette.”
Gail Carriger - Szégyentelen


5. Nála jobb szerelmi tanácsokat senki sem adott a teljes sorozatban, mindkét főszereplőnk analfabéta érzelmi kifejezésekben, de Lyall mindig a legjobb pillanatban van ott, hogy segítsen a keményfejű párnak:

„– Igen. Még azt is bátorkodnék kijelenteni, hogy ön rosszul viselkedett. Javasolnék egy míves bocsánatkérést, hosszabb idejű meghunyászkodással egybekötve. – Habár az arckifejezése elnéző maradt, a tekintete kemény volt. Az alfahím nem látott benne együttérzést. 
Lord Maccon kihúzta magát. Így még akkor is a helyettese fölé tornyosult volna, ha a professzor nem ül éppen. – Én még soha nem hunyászkodtam meg! 
– Egy hosszú élet során számtalan lehetőség nyílik rá, hogy új és érdekes képességeket sajátítsunk el – tanácsolta Lyall, akit cseppet sem nyűgözött le a gróf kiállása.”
Gail Carriger - Lélektelen

„Madame Lefoux sietősen a szájához emelte a kezét, és köhögést tettetett, mégsem tudta teljesen elleplezni a rosszindulatú kacajt. 
– Nyilvánvaló, hogy nem hagyhatja magára Lord Maccont a jelenlegi… állapotában. 
– Állapot? Az én visszataszító férjemnek állapota van? Pompás! Nagyon helyes! 
Lyall professzor úgy érezte, árulást követ el az alfahímje ellen, mégsem tudta megállni, hogy ne közölje: 
– Gyakorlatilag úszik a formaldehidben azért, hogy ittas maradjon.”
Gail Carriger – Szégyentelen


6. Egy olyan faj szakértője, ami általánosságban a farkasok táplálékláncának fontos mérföldköve. Ki ilyen mazochista és elhivatott rajta kívül? (Max Edward xD)

„Lyall professzor mérsékelten büszke arckifejezést öltött. 
– Afféle szakértőnek számítok az Ovis orientalis aries faj szaporodási metódusait illetően. 
– Birkák? 
– Birkák. 
– Birkák! – Madam Lefoux hangja egyszerre magasabb regiszterbe szökött, mintha a kuncogását is igyekeznek elfojtani. 
– Igen, úgy is mint beeee – nézett rá Lyall rosszallón. (…) 
– Biztosan jól értem? Ön egy farkasember, aki élénken érdeklődik a birkák szaporodása iránt?”
Gail Carriger – Szégyentelen


7. Ő megold minden problémát, még akkor is, ha az alfája a legnagyobb pácban hagyja ott és rohan egy feleség után (reméljük a sajátja után….):

„- Most meg hová megy, uram? – süvöltötte Lord Maccon sietve távolodó háta után.
- El kell érnem egy hajót, és meg kell találnom egy feleséget! - kiáltotta vissza a gróf a válla felett, meg sem állva. – Innentől már maga is elboldogul!
Lyall szívesen megdörgölte volna az arcát, ám mindkét keze tele volt.
- Hát persze, hogyne, induljon csak, hagyjon itt engem egy farkassá változtatott dolgozóval és egy halott potentáttal! Biztosan volt már dolgom alfahímekkel, akik ennél is nagyobb szemétdombot hagytak rám, hadd pucoljam el, de pillanatnyilag nem tudom őket felidézni!
- Biztos vagyok benne, hogy remekül fogja kezelni a helyzetet.
- Ez csodás, uram. Megtisztel a bizalma.
- Pá-pá!”
Gail Carriger – Szégyentelen


8. Bár igen idős, nem ragadt meg a múltban. A legújabb technikai vívmányok nagy rajongója, ami valljuk be, nem egy nyomozásuk alkalmával jött jól…


„- Hát itt meg mi történt? - tette fel a költői kérdést, majd a mellényzsebéből előkapott egy facsipeszt, és kissé megemelte vele a vámpír nadrágszárát hátul.
Pillanatnyi tétovázás után matatott még egy keveset a kabátjában is, aztán előhúzott egy parányi bőrtokot. Bizarr szemüvegféleség volt benne – az aranyszínű fémkeret több réteg lencsét fogott közre, amelyek között meghatározhatatlan folyadék lötykölődött. A szerkezetet apró tekerentyűk és gombok bonyolították. Lyall professzor az orrára biggyesztette a nevetséges holmit, aztán újra a vámpír fölé hajolt, s közben nagy szakértelemmel nyomkodta tekergette a szemüvegen a bigyókat.
- Jóságos ég - szólt Alexia - ez meg micsoda magán? Mintha a vadásztávcső és valamiféle színházi látcső félresikerült nászának szerencsétlen gyümölcsét látnám. És mi a neve? Bifokuláré? Viziográf?
A gróf horkantásba fojtotta kibuggyanó kacagását, aztán persze próbált úgy tenni, mintha még ennyi sem történt volna.
- Mit szólna a spektokuláréhoz? - kérdezte, mert nem bírta megállni, hogy ne szóljon hozzá. A szeme furán csillogott, ami felettébb nyugtalanította Alexiát.
Lyall professzor felnézett a vizsgálódásból és rájuk bámult. Jobb szemét rémisztőén felnagyította az eszköz. Alexia összerezzent a látványtól.
- A pontos neve monokli-rendszerű keresztnagyítós szemüveg, méghozzá a színképváltós fajtából. Felbecsülhetetlen kincs, ezért megkérném önöket, ne gúnyolódjanak rajta ilyen kendőzetlenül - szólt megrovón a professzor.”
Gail Carriger – Lélektelen


9. Míg Alexiák körbeutazzák Európát, hogy megtudják, hogy mégis miféle lesz a gyermek, akit Alexia vár. Lyall el sem mozdul Londonból, és mégis sokkal többet tud meg a kicsiről, s annak fajáról…

„- Lyall professzor, muszáj ennyit szaglásznia? – pislogott Biffy aggodalmasan régi uráról új bétahímjére.
- Nekem így sokkal jobb. Amellett ez az én természetem.
- Talált. -….
- Nos?
- Ennek az egész kavarodásnak az oka? Az a léleklopó, akitől a kinyilatkoztatások örzői intenek minket… A neve Al-Zabba volt, és afféle rokonom.”
Gail Carriger – Szégyentelen


10. És végül, a legnagyobb problémát is ő, és az a csodálatosan kattogó agya old meg. Így megmentve Alexia és a gyermeke életét…

„- Pontosan! Tehát látja már, miért olyan nehéz mindenkit lebeszélni Alexia megöléséről?
- Ami ezt  bajt illeti – Lyall hirtelen elmosolyodott -, lehet, hogy meg tudom oldani. Lord és Lady Maccon nem fog neki örülni, de úgy vélem, ön, uram, és a fiatal Biffy elfogadhatónak tartja majd.
….
- Nahát, drága Dolly, folytasd csak, rettenetesen érdekel az ötlet.”
Gail Carriger – Szégyentelen

Talán nem Lyall professzor a legszexibb, vagy legviccesebb szereplője a sorozatnak, de szerintem kétség sem ébredhet azzal szemben, hogy ő a legokosabb. Alexia talpraesett és nagyon jól oldja meg a kis bűnügyeit, Maccont mindenki imádja és egyben utálja is néha, Lord Akeldama lehet mindenki legjobb barátja és mindenki akarhat magának egy plüss Channinget és egy dévánt az ágyába, de szakdolgozathoz csakis Randolph Lyall professzort ajánlom!

Tudj meg többet a Napernyős Protektorátusról Molyon, és ha szereted a romantikusokat, fantasykat, vagy épp vérfarkas imádó vagy, de akár csak szeretnél nevetni és kirándulni egyet a gyönyörű Viktória-korabeli Londonba, mindenképp ragadd meg a Lélektelent!