2014. március 3., hétfő

A világ legjobb ajándékai

Sokat gondolkodtam azon, hogy milyen is egy csodálatos ajándék. Sok barátnőm van és mindig nehéz őket meglepnem, általában kikérdezem őket és megveszem amit szeretnének.
Van azonban valaki, egy nagyon kedves barátnőm, talán írócimborámnak is nevezném akitől minden évben könnyfakasztóan szép ajándékokat kapok. Aki tényleg tudja, hogy miket szeretek. Hát én most ezzel a kis bejegyzéssel akartam neki mindent megköszönni, és megmutatni a nagyvilágnak, hogy mire is képes:

Lili és Rob, ha minden igaz :D
Be kell vallanom ez a kedvencem, még akkor is ha apukám szerint a két alak nem éppen táncol....







Ezt a képet pár éve kaptam, máig nem jöttem rá miért is pont ezt rajzolta le. De egyszerűen imádom. Vennék egy kis kastélyt a part közelében és ott éldegélnék....

2014. március 2., vasárnap

Ha audienciára kéretik 1.fejezet


Első rész

HALOTTI LEPEL








Emlékeztek-e még Nasora, az eltaszítottra?
Él-e a Városban nélkülem is ma nevem?
Tudja meg, akiben él: én barbár tájakon élek,
Csillagot itt sose ringat a tengeri hab.”

Publius Ovidius Naso – Barbár tájakon
(Kardos László fordítása)







Az örök város
2010, Róma, Olaszország


Neccharisnya halk sercenése hangzott fel, ahogy az édes női comb a párja fekete nadrágján végigsimított. A magassarkú kopogva csattant a padlón, és a fekete ujjak vágyakozva ölelték át hátulról a férfi csupasz mellkasát. A közelbe egy hegedű szenvedélyes hangja harsant, majd ütemes dobogások adták a ritmust.
A hosszú női körmök csíkot hagyva szántottak végig az aranybarna bőrön, míg a fekete cipő felfelé indulva kulcsolódott a másik derekára. A férfi megmarkolta a nő combját, és kitépte magát a vasmarkok közül.
A hangszórókból artikulálatlan, fájdalmas kiáltás tőrt fel, mire a férfi megragadva párja karját, maga elé rántotta, és hátul összefogta, hogy az ne tudjon ellenállni. A nő arcáról csak vágy sütött, ahogy átpillantva a válla fölött lassan spárgába csúszott a férfi lába közé. Aztán elkezdődött a küzdelem.
- Roxanne! - kiáltott fel a rádió, és a nőt felráncigálták a földről.
A férfi maga felé pörgette a nőt, majd a testéhez rántva átkarolta a fekete tűzőbe csomagolt meleg testet. Minden mozdulatukból sütött a szexualitás, a szenvedély és profizmus. A nő abban a pillanatban kitépte magát a férfi kezeiből, és a gallérján végigsimítva mögé lépkedett. Tekintete közben végigsöpört a termen, és igézően csillant fel, táncra invitálva minden hímet. Majd megtorpant a párja mögött háttal, és egy csókot dobva az egyik idegennek, entradaval zárta kecses lépéseit.
A férfi maga felé fordította partnerét, és gyönyörű négyzetet leírva lépkedtek végig a termen. Három megtermett férfi lépett ki ekkor a sorból, és lassú, vontatott lépésekben indultak a pár után. A nő kinyújt feléjük, mire az eddigi társa ellökve magától, a többi karjába lökte.
- Zene állj! - csettintett ekkor a Maestro, mire a teremben minden elhallgatott.
Húsz szempár fordult egy emberként az alacsony férfi felé, aki kritikus tekintettel mustrálta a terem közepén álló párt. A fiatal nő a haját igazítva szállt ki az egyik férfi öléből, és lépett eredeti párja mellé. Az apró, nyugtató mosolyt küldött felé, és visszafordult oktatójuk felé.
- Maximiliano, a desplazamiento egyszerűen szörnyű volt. Csodálom, hogy Giglio1 nem esett el a lábadban! A caminadan még dolgozzatok, tőled pedig Giglio több szenvedélyt kérek, ennyi a halott nagyanyámban van!
- Igenis, Maestro! - bólintott a pár.
- Ezeken az apró hibákon kívül tökéletes volt, mint mindig. - mosolyodott végre el a tanár. - Azt akarom, hogy az előadásra még ennél is jobbak legyetek.
- Ahogy óhajtja, Maestro. - válaszolta a lány, majd párja oldalán kisétált a többi tanulóval együtt.
A fiúk a teremből kiérve balra vették az irányt, míg a hölgyek a jobb öltözők felé sétáltak. Halk csevegés és kacagás kísérte a fűzős női alakokat, akik mint mindig, most is a próbákról kezdtek el trécselni.
- Ne kámpicsorodj el, Lili, a Maestronak nem volt igaza. - ölelte át a lány vállát Brandy. - Próbál hibát találni a táncodban, de nem sikerül neki.
- Igen, kezdi már feleslegesnek érezni magát. - nevette el magát Lia.
- Tényleg jók voltatok. - bólintott Valentina. - Maximiliano nagyon jó partner. S ha te ilyen ütembe fejlődsz olyan leszel nekünk, mint a balerináknál a primaballerina assoluta.
Újra felharsant a lágy női kacagások hada, ahogy a lányok végre elérték az öltözőt. Nem volt semmi luxus a kis szobában, amit a Táncművészeti tanszéktől kaptak. Három pad állt a teremben, és egy kis fürdő terpeszkedett el, ami három zuhanyzót rejtett magában. Páran a törölközőjüket a vállukra csapva tusolni indultak, míg akiknek a nyakukon volt a következő óra, csak dezodorral befújták magukat, majd egyenruhába bújva mentek is tovább.
Lili a vállára a dobta a táskáját, és Brandyvel a jobbján elbúcsúzott a többiektől. A folyosó még kihalt volt, mert a Maestro mindig kiengedte a táncosait előbb, hogy azoknak ne kelljen rohanniuk. Főleg, ha a következő órájuk a Tudás csarnokában volt, a Múzsák Akadémiájának másik épületében ami a terület másik végében feküdt.
- Milyen órád lesz?
- Irodalom, felzárkóztató. - morogta Brandy, és egy rágót dobott a szájába. - Garoni meg akar húzni... már megint.
- Mivel bosszantottad fel szerencsétlent már megint? - vonta fel Lili a szemöldökét, és a szekrényéhez lépett.
- Most tényleg nem én voltam a hibás! - háborodott fel a lány, és kicserélte a zsákját a táskájára. - Egyszerűen nem értettem egyet Júliával.
- A festős Júliával?
- Nem, Shakespeare Júliájával. - vágta be az ajtaját. - Szerintem egy pasi sem ér annyit, hogy miatta eldobd az életedet fiatalon. Mr. Garoni szerint ez romantikus.... Nem tudom te hogy vagy vele, de szerintem egy gyertyafényes vacsora, az romantikus. Egy véres hulla viszont teljesen lelombozó.
Lili csak nevetett a lányon, ahogy átvetette a vállán a táskáját. Az évek alatt Brandy és Garoni szinte háborút vívtak az irodalom világában, ahova Brandy egyszerűen nem illett be... És ez még csak szépen mondva, a nő egyáltalán nem értett a versekhez. Nem értette a költők elvont értelmezési módját, a átvitt értelmet, a hasonlatokat. Brandy számára a világ fekete-fehér volt, és Lili ezért is kedvelte ennyire a lányt.
- És te, merre mész?
- A Tudás csarnokába, kezdődnek a matematika óráim. - mosolygott rá Lili.
- Én még mindig nem értem, hogy bírsz három karra is járni. Nekem elég a tánc, de neked mellette még ott van a matek meg a töri kar... - rázta meg a fejét Brandy. - Szerintem bolond vagy!
- Mondták már páran. - húzta el a száját a lány, majd egy intéssel elbúcsúzott barátnőjétől.
A Művészek szentélye, a Múzsák Akadémiájának művészeti épülete volt, ami helyet adott a Tánc-, Festészeti-, Ének-, Szobrász-, Irodalom-, és Grafika karnak. Az épületet, az ókori görög művészethez hűen oszlopokkal tagolták, több folyosóra bontották a tervrajzban, amik egy központi csarnokra nyitódtak. A csarnokot a világ leghíresebb művészeinek munkáival díszítették. Volt pár Michelangelo szobor, egy Da Vinci kép, Canova szobor, Émile Zola kézirat, a Globe-színház makettje, a világ leghíresebb táncosainak képe, dedikálásukkal. A Múzsák Akadémiájának alapítói arra tették fel életüket, hogy egy olyan intézményt hozzanak létre, ami Olaszország újabb tehetségeit karolja fel. Összeszedték az ország legokosabb, legügyesebb diákjait, és a legjobb tanárok keze alatt világhírű művészekké nevelték őket.
Ennek az intézménynek volt a másik épülete a Tudás csarnoka, ahol a tudományok szerelmeseit tanították ki, akik alig pár évvel később híres tudósokként hívták fel magukra a figyelmet. Itt a világ legnagyobb eszei tanítanak és tanulnak, a legmodernebb felszerelésekkel. Hét karát, a csillagászatot, matematikát, fizikát, kémiát, biológiát, történelemet és filozófiát messzeföldről felkeresték már, de a Múzsák Akadémiája szigorúan csak olasz diákokat vett fel.
A bekerüléshez pedig igazán magas kritériumoknak kell megfelelni. A tehetséges, ám szegény gyerekek ösztönydíjjal léphették át az intézmény kapuját, amit magas IQ szinttel, őstehetséggel vagy kivételes képeséggekkel kaphattak meg.
A csengő ekkor szólalt meg iszonyatos, irritáló hangon, az osztályajtók csikorogva robbantak ki a keretükből, és röhögő diákok hada lépett ki termekből. A Művészek szentélye felkelt.
Lili a tűző napon lépkedett a hatalmas Tudás csarnoka felé. A két épületet egy sportpálya választotta el egymástól, amit átalakíthattak foci-, kosár-, kézi-, vagy röplabdapályára is. Köré vörös futóutat fektettek le, ahol most fehér trikós lányok sprinteltek végig, sötétszürke rövidnadrágban. A testnevelést egyik épület sem fogadta be, így az heti két órában mindenkinek kötelező volt, de nem volt saját kara.
A füves területet, amit pár fa vagy bokor tört meg minden reggel locsolták, így a reggeli órákban édes illatot árasztott magából, amit a lágy szellő fújt az ember arcába. Egy nagyobb szökőkút állt a központ előtt, ami pont a két intézmény közé szorult be. A tizenkét római istent ábrázolta, akik a vizet adták a kút habkövei közé.
- Hé, Lili! Várj már! - kiáltott egy fiú hang, mire a lány érdeklődve nézett a felé rohanó felé.
- Szia Lorenzo, neked nem kéne már bent lenned?
- De, csak elaludtam. - válaszolta a másik, félreálló haját nevelni próbálva. - Teljes káosz volt a reggelem. A hűtőben lévő tej megromlott, én meg egy jó adagot felhajtottam belőle, majd a buszmegállóban pár srác nekem jött. A szemüvegem szára meglazult, így csoda, hogy egyáltalán a fejemen marad, egyszóval szörnyű napom van.
- Elhiszem. - mosolygott rá nyugtatón Lili, majd megigazította a fiú ingét.
- És te? Táncóráról?
- Igen, a Maestro több próbát szeretne beiktatni az előadás előtt, hogy biztos legyen benne, hogy nem vétünk hibát. Tudod milyen maximalista, ha csak fél centivel messzebb teszem le a lábam a páromtól felforr az agyvize. - nevetett fel a lány, és Lorenzóba karolva indult meg a Csarnok felé. - Ez az év vége már csak ilyen, de nem tudom mit fogok tenni, ha elindulnak a tudományi próbák. Így is minden szabad pillanatomat felőröli a tanulás, nem hiszem, hogy ennél többet ki tudnék préselni magamból.
- A tudáspróbák mindenkit kifárasztanak, de talán téged nem fognak olyan keményen próbára tenni, mivel három karhoz is tartozol.
- Én viszont attól tartok, hogy pont ezért fognak engem szívatni a legjobban. - húzta el a száját Lili. - Hogy példát statuáljanak azoknak, akiknek a fejükbe megfordult, hogy máshova is felvételizzenek. Nem lesz fáklyásmenet az elkövetkező hónap.
- Ugyan már, nem hiszem, hogy bármi miatt aggódnod kéne. - nyugtatta a fiú, és kinyitotta a nő előtt a Csarnok ajtaját. - Az a robot agyad, még a három évvel ezelőtti leckék megoldására is emlékszik. Az évszámok a könyöködön jönnek ki, a matematikai képletek a kisujjadban vannak, és nem vagy buta, bármit megoldasz. Szerintem te vagy a legtávolabb attól, hogy megbukj a próbán.
- Te csak nyugtatni próbálsz. - rázta meg a fejét Lili. - Már most gyomorgörcsöm van.
- Nincs miért, nagyszerű leszel!
- Most pedig hízelegsz!
- Talán. - nevetett fel a fiú és a matematikai kar folyosója felé vezette a lányt.
A falakat híres matematikusok képei fedték, amiket vagy tudni illendő képletek és azok levezetései, vagy épp matematikai megoldatlan kérdései törtek meg. Fibonacci hatalmas vasszobra ott állt a kar kis csarnokának közepén, kezében a Liber Abaci-val felügyelte a diákokat. Lili és Lorenzo az előadók felé vették az irányt, ahol már többen ültek a padok mögött, beszélgettek, nevetgéltek, vagy épp izgatottan várták a professzor megjelenését.
Lili elfoglalta szokásos helyét a fokozatosan emelkedő sorok harmadikában, az ablakhoz legközelebbi ülésen, és elővette a füzetét. Sóhajtva rángatta elő a tonnányi súlyú feladattárt, majd elgondolkodva lapozott vissza az előző órák jegyzeteihez.
Fergusson professzor arról volt híres, hogy számára egy tanóra százhúsz percből állt, és imádta szadizni a csoportját. Egy órán belül képes volt négy különböző ágába is belefolyni a matematikának, szerette keverni a geometriát az algebrával, vagy a halmazelmélettel. Élete értelme a számmisztika volt, és szerinte a világ a matematikai logikára épül. Teljesen a számoknak élt.
Talán ezért hitték sokan bolondnak, de igazából csak túl okos volt a professzor a hétköznapi emberek számára, akik egy szavát sem értették. Ha tréfált, mindig a szakirányával kapcsolatban tette, imádta a „ Miért nincs a Nobel-díjnak matematikai kategóriája is?” című monológját előadni, és pletykálkodott is.... több száz évvel ezelőtt elhunyt tudósokról. Hát ez volt Fergusson professzor, a Tudás Csarnokának dilinyós matematikusa, aki sorra alázta meg a diákokat a Matematikai próbákon. És még élvezte is....
Felhangzott a fülsüketítő csengő, mire minden diák elfoglalta a helyét, és feszült figyelemmel leste az ajtót, és az azon belépőt. Nem kellett sokat várniuk, Fergusson vagy egy perccel később lépett be papucsába, fehér köpenyében, ősz, a feje tetején már megkopaszodott hajjal. Kezében pedig ott voltak az Akadémia diákjainak legrosszabb rémálmai. A Fergusson - féle, tökéletesen megírhatatlan, meglepetés vizsgalapok.
Valaki a sorokban rákezdett a Mi Atyánkra, mások Jézusomot nyögdécseltek, majd egy hang sem szűrődött ki az előadóból.

*

Négy órával, és egy ínhüvelygyulladással később meggyötört diákok kullogtak ki a Tudás Csarnokának díszes bejáratán, s mint menekülő patkányok az égő házból próbáltak meg minél gyorsabban eltűnni a helyszínről. Miután a vizsgalapokat beadták három óra elteltével, Fergusson tovább ment az anyaggal, és megígérte, hogy már következő órán visszaadja azokat kijavítva. Többen felnyögtek erre, ami megelégedéssel öntötte el a professzort.
Ki amerre tudott, hagyta el az Akadémia területét, legtöbben a parkolók felé vették az irányt, de voltak akik inkább a buszmegállót nézték ki maguknak. Lili fáradtan intett búcsút a többieknek, és a forró napon sülve vágott neki az útnak a munkahelye felé. Szeretett sétálni, és mikor alkalma nyílt rá, inkább választotta a sétát a buszokkal szemben. Főleg ha ki szerette volna szellőztetni a fejét.
A március 24.-e több szempontból is élete egyik leggyászosabb napjává nőtte ki magát, az elmúlt három év alatt. Életében nem érezte még magát ennyire egyedül. Még mindig ott bujkált az orrában a kórház szaga, az ujjain a ráncos bőr remegését, látta maga előtt a megtört női arcot, amit lassan belülről falt fel a betegség.
Mint ha csak tegnap történt volna, hogy Mona megfogta a kezét, óvón átölelte, és ráterítette a bundakabátot, hogy felmelegítse a remegő kislányt, aki volt. Alig volt még csak hét éves, de már többet megélt azalatt a hét év alatt, mint amit más egy élet alatt. Szeretett, nevetett, boldog volt, majd sírt, szenvedett és elvesztette mindenét és mindenkijét. Egy senki volt, egyedül a nagyvilágban, de Mona felkarolta. Anyja helyett anyja volt, ő volt a legjobb barátnője, a bizalmasa, a családja. Megmentette, a halálnál is rosszabb sorstól, hazavitte magával, majd esélyt adott egy új életre.
Aztán alig pár hónap alatt elment.
Lili úgy érezte, mintha még mellette állna a nő, akinek az életét köszönhette. Érezte az életkedvét, a kalandvágyát, a szeretetét. De ezen a napon, most már három éve, hogy elhagyta. Pedig megígérte, hogy örökké a lány mellett áll, mégis elment. Mindenki elhagyta.
Annyi fájdalom, annyi szenvedés után azt hitte Mona más lesz, de aztán egy napon nem kelt fel reggel. Agyvérzést kapott, így kórházba kellett szállítani. Lili nagyon megijedt, hisz nevelőanyja sose volt beteg, még csak influenzás sem. Aztán az orvosok makogtak neki valami gyors lefolyású betegségről, meg latin szavakkal próbálták megértetni mit is jelent ez. Lili akkor tizennégy éves volt, és csak annyit fogott fel a körülötte történtekből, hogy Mona meg fog halni.
Nem volt gyógymód, nem volt kezelés. Csak a fájdalmat tompíthatták, ami az életerős Monat ledöntötte a lábáról, és elő holtat csinált belőle.
A lány nem sokra emlékezett az utolsó hónapból, napokból, órákból, percekből. De élesen megmaradt az utolsó pillanat, mikor Mona egy kis időre is, de önmagánál volt, erősen szorította a kislány kezét, és jövőről beszélt. Hogy elfognak menni a Colosseumba, megnézik majd az új állatokat az állatkertben, elmennek egy nagy vakációra majd a tengerpartra. Aztán, mintha megérezte volna, hogy nem lesz képes rá, egyszerűen Lili szemébe nézett, könnyes olíva szemeivel és suttogott: Bocsáss meg.
Lili megigazította a vállát húzó táskát, és letörölt pár izzadságcseppet amik versenyezve száguldottak végig a kulcscsontján. Róma ma igazán meleg napra virradt, szinte kánikulának is nevezhették már. Gyomra megrándult az éhségtől, már vagy egy napja nem evett semmit, és szinte ölni tudott volna egy szelet pizzáért, vagy egy jó tésztáért.
Lepillantott a régi órára, ami a csuklóján csúszkált, és megszaporított léptekkel sietett a belvárosban a bárok utcája felé. A műszakja este tizenegyig tartott, és a főnöke nem nézte volna el neki ha még egyszer késik. Lili pedig nem engedhette meg magának, hogy kirúgják. Most nem.
A hónap vége azt jelentette, hogy bele kell ám húznia, mert lassan a nyakára jönnek a legújabb számlák, pedig még az előző havit sem fizette be. A ház gondnoka is kopogtatott már az ajtaján, hogy el van maradva három hónapnyi lakbérrel. S mindezek mellett mindössze tíz euró dagasztotta csak a pénztárcáját. Le volt égve.
Persze pénzügyi helyzete már évek óta szörnyű állapotban volt, de ennyire még sose állt rosszul. A bárnegyed pereménél megállt az egyik pékségnél és pár centből vett egy kissé már megszáradt cipót, majd gyorsított léptekkel szelte át a megmaradt métereket. A Mámor nevű lebúj, nem volt a negyed legelőkelőbb helye, talán még C kategóriásnak sem mondta volt, de még egy nyavalyás csillaggal sem dobta volna meg. De Lili egy szóval sem mondhatta, hogy nem keres eleget. Bár a tulaj, akivel amúgy sem voltak túl jóba nem fizetett sokat, de a lerészegedett olaszok, és a mulatozó turisták, pár mosolyért, vagy egy-két fogdosásért, netalántán csipkelődésért ott szoktak hagyni annyit az asztalon, hogy ne panaszkodjon. Persze ez elég szerencsejáték volt, hisz a busás borravalóért nem ártott kicsit feltüzelni a férfiakat, és ez vissza is ütött már pár pincérnőre. Talán ezért vált szokássá, hogy a lányok csoportosan hagyták el a negyedet, és legalább hárman álltak össze a hazaúthoz. Hisz a rendőröket nem igazán érdekelte mi történik itt, azok a lányok akik itt dolgoztak mind szegények voltak, nem igazán volt pénzük ügyvédekre meg bíróságokra. Így nem tehettek semmi az erőszakokkal szemben, hát megpróbálták megelőzni azt.
A bárban már szállt a füst, és a cigiszag, mikor Lili belépett a főbejáraton. Lazán odaintett a két másik pincérnőnek, és a bárpulthoz sétálva bedobta a hátizsákját a masszív fa alá. Tekintete találkozott a pultoséval, aki a kiabálásokon át két sört mutatott neki, így elindult a megszokott kerékvágás. Lili a csapolóhoz lépve elővett két korsót, és megtöltve azokat az egyik tálcára tette ki, amiért már pördült is az egyik lány, hogy elvigye. Nelli pedig kikötve a kötényét, a pultra dobta az anyagdarabot Lilinek, majd fájdalmas grimasszal lehajolt a táskájáért.
- Még mindig fáj? - szólalt meg a pultos mély, dörmögő hangon, és már a következő vodkát töltötte.
- Iszonyatosan, és félek, ha nem javul el kell mennem az orvoshoz. - komorodott el Nelli arca. - Pedig most tényleg nincs szükségem komplikációkra.
- Egyikünknek sincs. - válaszolta Lili, és a nő hasára mutatva érdeklődött, az egyik vendéggel történt „baleset” következményéről.
- Jól van, bár már elég virgonc. Azt hiszi, hogy a húgyhólyagom focilabda, a májam meg bokszzsák.
- Mikorra vagy kiírva?
- Április tizedikére, de még nem állok készen erre.
- Nem hiszem, hogy erre készen lehet állni. - húzta el Lili a száját. - De ugye tudod, hogy ha bármibe tudok segíteni, csak egy szavadba kerül?
- Igen, köszönöm. - mosolyodott el Nelli, és fiatal arca napról napra húzódott szarkalábak végtelen labirintusával árkolttá.
Miután a fiatal anya kikacsázott a bár fülledt levegőjéről, Lili kisétált a pult mögül és elindult egy tálcányi korsóval az egyik sarokban mulatozó társaság felé. Hosszú barna hajának kontyát egy hajgumival erősítette meg, és megpróbálta a legelragadóbb mosolyát magára ölteni. Pénzt kellett keresnie, mégpedig sokat!
A lány ringó csípővel lépett a társaság közé, és mindegyikre bűvös mosolyt villantva tette le a kupát. Mikor végzett, tálcáját karcsú csípőjéhez nyomva nézett végig az öt férfin.
- Jó napot! Lili vagyok, mostantól én gondoskodom az italaikról. Ha bármit kérnek, csak intsenek és már jövök is.
- Köszi. - válaszolta a szemüveges a sarokból, aki szinte fel sem nézett a lányra.
- Igazából nekem már lenne is egy kérésem. - szólalt meg jobbra ülő alak, aki kocsonyán lógatta szemeit a lány alsóbb felén. - Mi lenne ha ideülnél közénk? Elég érdekes társaságnak tűnsz.
- Oh, azt nem szabad. - vágott megszeppent, ártatlan arcot Lili, és magában remélte, hogy az idegen a fiatalabb lányokra bukjon. - A főnök nem nézi jó szemmel, ha valaki lebzsel. A végén még kirúg, de ha gondolják, mikor ide hozok egy-egy italt pár percecskét álldogálhatok maguk mellett.
- Az nagyon jó lenne, szívi. - bólogatott a szakállas férfi, és félredöntött fejjel figyelte a távozó lány hátsó felét.
Lili magában elkönyvel egy újabb győzelmet, miközben a bárpultról leemelt újabb és újabb tálcák gazdáival is eljátszotta a beetetést. Ezt egy éve tanulhatta Anatól, a Mámor egyik régi pincérnőjétől, aki mindig teli zsebekkel hagyta el a bárt. Persze a beetetés csak elősegítette az olyan bajokat, amibe Nelli esett, de Lili most nem engedhette meg magának, hogy emiatt aggódjon, vagy épp bűntudata legyen. Bűntudat, mert kikezdett pár pasival, vagy megtömött has és tető a feje felett? Oh, milyen nehéz döntés is volt... inkább a másodikat választotta.
- Két sört, egy tequilát és három martinit. - lépett újból a pulthoz, ahol Luis már öntötte is az italokat.
- Ha visszajöttél be tudnál állni egy kicsit? Muszáj kimennem elszívni egy cigit! - morogta a férfi. - Nem hiszem, hogy kibírom-e még egyszer ha Tani elkezd áradozni az új pasijáról.
- Most nem Ciro-val jár, vagy kivel? - ráncolta a homlokát Lili. - Egy hete még róla áradozott nekem.
- Áá, azóta már voltak többen. - legyintett Luis, és letörölte a pult szabad részét. - Az új áldozatát Ignazionak hívják, és sofőr valami nagyúr házánál.
- Szerencsétlen. - nevetett fel Lili. - Akarsz fogadni, hogy meddig bírja?
- Szerintem a vasárnapot se éri meg. Egy esti műszakot teszek fel tétnek. - könyökölt a pultra a férfi, és Lili felé nyújtotta az egyik kezét.
- Kedden szakít vele. - csapott bele Lili, és mosolyogva vitte ki a következő tálcát is.
A pult mögötti munka volt minden bárban a legkeményebb meló, így ahogy Lili belépett a fabútorzat mögé, azonnal röpködtek felé a rendelések. Egymás után töltötte fel a poharakat és tette a pult mögött ülők elé, vagy a pincérnők tálcáira. A gyors munka közben újabb és újabb poharakat törölt el és tett fel a hátsó asztalra, ahonnan majd Luis leveheti ha megtölti. A lány ezt szerette, a pörgést a gyors munkát, szinte élvezte, ahogy az egyik üveget után már vette is kezébe a következőt, hasznosnak érezte magát.
Épp egy újabb korsót töltött meg, bolondosan dúdolgatott magában, amit elnyomott a bárban morajló hangzavar. Csak egy pillanatra nézett fel a tükörbe, hogy megnézze jött-e új rendelés, mikor a szeme egy másik írisszel találkozott.
A férfi, a pult másik oldaláról őt bámulta, meredten, homloka ráncokba ugorva fókuszált a lányra. Lili már hozzászokott ahhoz, hogy az arcát bámulják, hisz bármerre ment az emberek megbámulták, sokszor még össze is súgtak a háta mögött. Azt találgatták, hogy kerülhetett az arcára, az a hatalmas sebhely, ami úgy nézett ki, mint ami ketté akarja szakítani a lány fejét. De ez a férfi nem a bal oldali vöröslő sebet nézte, hanem Lili fűzöld szemeit.
Az idegen tekintete nem engedte el a másikét, Lili pedig elveszett a másik nyílt bámulásában. Közbe el is felejtette, hogy a sört folyatta a korsóba, csak akkor vette észre mennyire elbambult, mikor a keserű lé már az ujjain csöpögtek végig.
- Oh, basszus! - mordult fel, és azonnal elengedve a csapolót egy rongyért nyúlt.
De az alkoholnak nem tudott már gátat szabni, így az végigfolyva a kezén, az alkarján, a nadrágjára és a pólójára csöpögött. Egy újabb káromkodással megtoldva kezdte el a ruháit is törölni, de tudta, hogy ezeket csak egy mosás mentheti meg.... remek. Remélte, hogy holnap reggelre meg fog száradni, ha este kimossa. Mármint ha van otthon szappan.
- Lili, húzz már bele! - horkant fel Tani, aki magában jól szórakozott az esetlen másikon. - Nem várnak örökké a vendégek!
- Jól van már! - sziszegte vissza a lány, és egy másik korsót töltött meg gyorsan, majd a másik kezébe nyomta.
Ezalatt már meg is jelent a következő rendelés, így Lili nem tudta megkérdezni az idegentől miért nézi őt. Helyette inkább a szeme sarkából próbálta meg felmérni. A magas bárszéken ülve is, tisztán látszott, hogy egy igen magas férfi helyezkedett el rajta. Ruhája hétköznapi volt, talán túlontúl is az. Egy sima pólóing volt rajta, tiszta, akár egy turista. Arcát egy vagy két napos borosta fedhette, hollófekete haja pedig rövidre volt vágva, akár egy katonáé. Mélyen ülő fekete szempár tette fel a férfi küllemére a pontot, hisz egyszerűen... rémisztően festett tőle.
Lili egymás után teljesítette a rendeléseket, de közben végig magán érezte a férfi tekintetének súlyát. Gyomra nagyot fordult, mintha ki akarna törni, Lili pedig hirtelen nagyon megijedt. Utoljára akkor érezte ezt, mikor Monára talált. Vagyis pontosabban előtte. Rossz előérzet, ezt mondta rá egyszer az édesapja. Akkor is érezte, mikor ők haltak meg.
Amint az utolsó italt, is kitette az asztalra, végre fellélegzett egy kicsit, és kíváncsian pillantott az idegenre. Két székre ült tőle, és még mindig őt bámulta, mire a lányt elöntötte a harag. Mit jön ez a pasi ahhoz, hogy azokkal a borzalmas szemeivel őt bámulja? Tán kapott rá engedélyt?
- Mit bámul? - mordult fel, és érezte, hogy a gyomra újabb fordulattal szaltót vet. - Nem látott még embert?
A férfi nem válaszolt, csak tovább nézte. Lili erre már dühösebben szólt rá, hogy mit néz, remélve, hogy végre elkapja róla a pillantását a másik, de az nem hunyászkodott meg. Kitartóan nézte tovább áldozatát.
- Haho! Süket vagy értelmi fogyatékos? Mit néz engem állandóan?
- Egyik sem. - szólalt meg ekkor mögüle Luis ismerős hangja. - Nem beszél olaszul, csak angolul. Legalábbis angolul rendelt tőlem egy whiskyt.
- Akkor igazán megkérdezhetnéd tőle, hogy mit bámul így engem! - fordult a pultos felé Lili. - Idegesít.
Luis bólintva nézett az idegenre, és angolul feltette neki a lány kérdését, természetesen civilizáltabb hangnemben. Erre a férfi valamit halandzsázni kezdett – legalábbis Lili így hallotta – és a lányra mutatott. Majd kérdezett talán valamit?
- Azt mondja nem akart megijeszteni, csak még sosem látott ilyen tiszta világoszöld szemeket. Azt mondja olyan az íriszed, mint egy virágtalan friss mező, gondolom tetszel neki. - nevetett fel a pultos. - És azt kérdezi, hogy miért nem te beszélsz vele. Talán nem tudsz angolul?
Lili egy pillanatra döbbenten állt, és nézte a férfit, aki bátorító mosollyal figyelte őt. Régóta nem mondott neki senki sem bókot, főleg olyan nem, akit nem ismert. Ez annyira... annyira meglepte.
- Sosem láttam értelmét, hogy megtanuljak angolul. A whisky minden nyelven whisky, a tequila tequila, a sört meg ügyesen el szokták nekem mutogatni. Én csak egy pincérnő vagyok, nem kell nekem nyelvésznek lennem.
- De az angol a világnyelv, és nem annyira nehéz megtanulni. - hajtotta oldalra a fejét Luis. - Ha gondolod segíthetek.
- Nem, de azért köszönöm. Nincs kedvem megtanulni angolul, sosem tetszett igazán az a nyelv! - húzta el a száját a lány, majd felkapott egy tálcát. - Kérlek, köszönd meg helyettem a bókot, mennem kell az asztalaimhoz.
- Persze. - bólintott a pultos, majd a vendéghez fordulva magyarázni kezdett neki.
Lili kilépett a pult mögül, és este tizenegyig nem is nagyon volt ideje visszaállni. A meccs miatt az este elég sokan betértek egypár sörre a Mámorba, és természetesen azért, hogy lássák az olasz csapatot nyerni valamelyik ázsiai országgal szembe. A játszma közbe szinte három hordó sör el is fogyott, Lilinek pedig kétszer fel kellett töltenie a mogyorós tálkákat. A pultnál üldögélő angol nyelvű férfi többször is rápillantott, de mikor Lili ránézett úgy fordult el, mintha megégette volna őt. A lány jót nevetett ezen, de a gyomra még mindig görcsösen vetette a bukfenceket.
Ahogy közeledett a kismutató a tizenegyes felé Lili egyre nehezebben tartotta a lépést a mulatozókkal. Az agya szinte moslékként csapongott a fejében, karjai csak lógtak a dereka mellett, lábai pedig szinte leszakadtak annyira sajogtak. Teljesen kimerült.
Nagyon sóhajtva lépett a pult mellé, mikor sikerült pár szabad percet lopnia. Fejét a hűvös falapra hajtotta, égő szemeit lehunyta és mély lélegzetekkel próbált felülkerekedni a fáradságán. Hosszú nap volt, és még... igen, még fél óra volt hátra belőle. Lili úgy érezte sose lesz vége.
Luis az angol férfival beszélgetett, Lili pedig érezte, hogy az idegen szavak lassan, gyengéden megnyugtatják. Az ismeretlennek olyan nyugtató hangja volt, a külsejével szemben, hogy a lány szinte érezte, ahogy a szíve egyre nyugodtabban dobog.
- Lili, jól vagy? - kérdezte csendesen Luis, mire a lány csak aprót bólintott. - Csak azért kérdezem, mert szerintem az a fickó ott, hozzád jött!
Lili erre kérdőn felemelte a fejét, és a válla felett hátrapillantott a bejárat felől közeledő alakra. Nem volt valami magas, sőt kimondottan alacsony, feje teteje már kopaszodott, de tekintete élesen függeszkedett a céljára. A lány egy lemondó sóhajjal tette le újra a fejét a fára, s magában felkészült a következő csatára.
- Lilien Marowight.
- Matteo Conti, vagy még mindig jobban szereted, ha Sátánnak hívnak?
- Látom semmit sem változtál, bár meg kell jegyeznem, mintha kissé soványabb lennél. Nem megy jól a szekér?- kérdezte gúnyosan a férfi, és leült a lány oldalára. - Egy grappát!
Luis bólintva fordult meg a szekrények felé, Lili pedig végre felemelkedett és múltjának egyik szörnyű személyére nézett. A férfi mint mindig, most is dölyfösen tartotta magát, és lekicsinylően nézett mindenre, ami nem az övé volt. Így most a lányra is.
- Nem hittem volna, hogy sokáig bírod ebben a patkánylyukban. - törölte meg az orrát egy selyem zsebkendővel.
- Te maximum reménykedtél, hogy nem fogom bírni. De úgy tűnik nem lett igazad. Szeretem, hogy végre tényleg megdolgozom a pénzemért, tisztességes munkával.
- Ez számodra a tisztességes munka? - böffentett Matteo.
- Hát tisztességesebb, mint egy ketrecben más nőket laposra verni!
- Nem sokan gondolják ezt.
- Akkor még szerencse, hogy én így gondolom. - sziszegte a lány. - Mit akarsz tőlem? Már két éve nem harcolok és nem is áll szándékomba visszatérni! És nem hiszem, hogy azért jöttél volna, hogy boldog szülinapot kívánj!
- Most van a szülinapod? - döbbent meg a férfi.
- Hát nem éppen, ezért is gondolom, hogy újabb mérkőzésre akarsz elrángatni. - dőlt a pultnak Lili és összehúzott szemekkel vizsgálta a Sátánt. - Nem megyek.
- Legalább várd meg, míg elmondom miről is lenne szó! - bődült fel a férfi, és mérgesen vette át a poharát Luistól. - Ez a meccs sokat fizetne Lili, egy régi kihívód akar revansot, és mikor megtudta, hogy visszavonultál hatalmas összeget ajánlott fel, hogy a ketrecbe csábítsalak.
- Nem érdekel. - rázta meg a fejét a lány.
- Ezer eurót ad, ha ringbe szállsz, és akkor is megkapod ha vesztesz. - tette hozzá Matteo, mire Lili ledermedt.
Ezer euró az nagyon nagyon sok pénz egy olyan embernek, akinek még arra sincs, hogy új fehérneműt vegyen magának. De mégis... Lili tudta, hogy ennek a pénznek nagyon kemény ára van. Méghozzá a lelkiismerete.
Mikor először lépett a hideg fémketrec szorítójába azért tette, hogy ki tudja fizetni Mona kórházi számláit és a gyógyszereket. Akkor még nem tudta mekkora áldozat is lesz ez az első majd az azutáni több harc. Akkoriban csak az érdekelte, hogy Mona meggyógyuljon, bármi áron!
Aztán mikor Mona meghalt... az aznap esti meccs katasztrófába torkollott, és kicsin múlt, hogy ki nem végzett egy ártatlan nőt. Annyira rosszul érezte magát, annyira igazságtalannak érezte, hogy Mona meghalt. Az az idegen meg ott volt, és folyton szapulta őt, meg a családját. Ez addig sose zavarta, egyszerűen elengedte őket a füle mellett, de most nem tudott. Teljesen elöntötte a vörös düh, a harag és a bosszúvágy.
Lili még mindig nem tudta biztosan mi is történt, bár utána többen is elmondták neki. Csak annyit értett meg, hogy nagyon bedühödött és mikor felocsúdott már ott volt az ellenfele alatta. A saját vérében úszva könyörgött az életéért, miközben négy megtermett férfi próbálta szerencsétlenről leszedni Lilit, kevés sikerrel. Akkor megfogadta, hogy soha többé nem lép be a ketrecbe. SOHA TÖBBÉ!
- Akkor sem megyek vissza, ha egy milliót fizet! Vannak dolgok amiket nem lehet pénzen megvenni, Matteo. És egy ilyen dolog az ép elmém.
- Túldramatizálod ezt az egészet, kis harcos. Annyi az egész, hogy bemész a ketrecbe, szarrá vered azt a nagyszájú libát, aki ki mert hívni, és már mehetsz is haza! - hörpintette fel a grappát a Sátán. - Csak egy alkalom, és aztán visszatérhetsz ehhez a dohos bárhoz, meg a remete életedhez.
- Te is tudod, hogy ez nem így van. Ez olyan, mintha egy alkoholistának mondanád, hogy csak egy pohárka pezsgővel ünnepeljetek. Nem engedhetem meg magamnak! - rázta meg a fejét Lili. - És ez a végleges válaszom!
- Hát ezt nagyon sajnálom. - állt fel Matteo és a zsebéből kiszórt pár tízest az asztalra. - A maradékot tartsa meg.
- Köszönöm. - bólintott Luis, majd átemelte Lili táskáját a pult fölött. - Vége a munkaidődnek, siess haza, úgy nézel ki, mint aki itt helyben összeesik.
- Kösz, isten vagy! - mosolyodott el a lány, és odaadta a kötényét a férfinak. - Holnap találkozunk?
- Jah, én vagyok az esti. - bólintott Luis, majd hagyta, hogy Lili Matteo oldalán sétáljon ki a bárból.
- És, hogy megy a sorod mióta pincérnő vagy?
- Hát, hazudnék ha azt mondanám jobban. - nézett fel a férfira Lili. - De azt hiszem szeretem ezt a munkát. Bár nem kívánok életem végéig ezzel foglalkozni.
- Azért örülök, hogy boldog vagy, de ha ezt bárkinek elmondod, letagadom!
Lili úgy tett mintha becipzározná a száját, majd egy lakattal lerázva azt, eldobta a kulcsot. Matteo halkan, alig észrevehetően kuncogott fel, és simított végig a lány karján. Ő ezzel mutatta ki szeretetét és megbecsülését, amit igen kevesen élvezhettek.
- Istenem, te még mindig gyerekes vagy! Pedig azt hittem ennyi év alatt már benőtt a fejed lágya!
- Soha! - nevetett fel újra a lány, és Matteoba karolva lépett ki az olasz éjszaka friss levegőjére. - Szeretnék örökké gyerek maradni.
- Igen, és sose megkomolyodni!
- Valahogy úgy. - pimaszkodott Lili. - És neked, hogy megy?
- Kevesebbet keresem, mint veled, de azért nem fog felkopni az állam. - mosolyodott el a férfi. - Figyelj, Lili. Tudom, hogy nemet mondtál, de várok vasárnapig. A meccs hétfő este lesz, nyolckor, a szokott helyen. Gondold át még egyszer.
- Rendben, átgondolom, de nem ígérek semmit. - állt meg a lány a férfi autója mellett. - Kösz, hogy szóltál Sátán, még akkor is ha nemet mondok.
- Azért ne ragassz rám máris glóriát, én is elég sokat kaszálok ezen a....
A mondat végét elnyomta egy motor dörmögő melódiája, ami csikorgó kerekekkel fékezett le a Mámor előtt. Egy tagbaszakadt férfi ült a kormány mögött, aki leállította a gépet, és miután leszállt, oldalra döntve megtámasztotta. Lili elgondolkodott, vajon kiért jöhettek ebbe a patkányukba ilyen szép járgánnyal, mikor a sofőr levette fekete sisakját.
- Daniel! - kiáltott fel boldogan Lili, és a férfira mosolygott. - Hát te miért...
- Te meg mi a jó büdös fenét keresel itt, te rohadt szemétláda? - üvöltött fel a férfi és nyíl egyenesen Matteonak indult.
Lili értetlenül nézett Danielre, majd élesen felsikított, mikor az teljes lendületből gyomron vágta Matteot. Volt munkaadója egy hangos mukkanással, és nyöszörgéssel esett földre, majd káromkodva kapott a hasához, mintha tompítaná tudná a fájdalmat. A lány azonnal a férfi mellé ugrott, hogy segítsen neki, de a másik erőszakosan felrángatta a földön fekvőtől és a motor felé lökte.
- Szállj fel, de azonnal! - morogta Daniel, majd egy nagyot rúgott Matteoba. - Ha még egyszer meglátlak a közelébe, letépem a tökeidet!
- Dani! - kiáltott fel Lili, és újra elindult feléjük, de a férfi nem engedte.
Erősen a lány karjába markolva, a motorhoz rángatta, majd egy sisakot nyomott a kezébe, hogy vegye fel. Lili próbált kitörni a férfi oltalmazó ölelése alól, de az nem engedte el, így nem tudott mást tenni, mint amit mondott neki.
Felvette a sisakot, majd egy sóhajjal felpattant a már motoron ülő Daniel mögé. Aggódó tekintetét le sem vette Matteoról, míg a jármű éles kanyarral ki nem húzott a kis utcából. A sofőr felbőgette a motort, majd egyre gyorsabban száguldott végig a főúton, míg a lány egy hatalmasat sózott annak hátára.
- Hogy merészelted?! Hogy merted leütni! Én... én.... Úristen! Azonnal fordulj vissza! Segítenünk kell neki! - kiabálta a férfinak a beépített mikrofonon keresztül.
Daniel nem méltatta szóra a lány kiborulását, egyszerűen a sisakjához kapva kikapcsolta a mikrofont, és a gázra taposott. Lili idegesen vert egy újabbat vezetője hátára, majd félve pillantott vissza. Nagyon remélte, hogy valaki segít Matteonak, vagy volt főnöke minél előbb feláll. Ugyanis a zsebesek imádták a sötét estéket, mikor a hold kevésbé világította meg az olasz utcákat. S attól sem riadtak vissza, ha vért kellett ontaniuk.
Daniel ekkor egy éles kanyarral tért át a főútra, ahol már autók százai rohangáltak, Lili pedig magában valami angolos távozásról dünnyögve nyugodott meg. Beletörődött, hogy míg a motoron ülnek, a férfi van előnyben, s ha most kezdene el veszekedni, könnyen a betonon találná magát. Szilánkosra tört seggel. Így bár leigázva ült, tiltakozón nem ölelte át az előtte ülő derekát, inkább a szörnyeteg oldalába kapaszkodott.
A motor zengett, morgott, szinte szitkozódott, ahogy haladt az úton. Vezetője kemény kézzel tartotta a gyeplőt, s csikorgatva fordult be vele a kereszteződéseknél. A két utas ereiben dübörgött az adrenalin, ahogy a következő kanyarba annyira közel kerültek a földhöz, hogy szinte érezték a meleg betont a térdükön.
Mivel a férfi úgysem figyelt rá, Lili megengedett magának egy kis szórakozást. Elengedte fogódzkodóját, combjaival erősebben ölelte a hideg acélmonstrumot és karjait az ég felé emelve huhogott. A hideg szél az ujjai közt, a karján, ahogy a kint ragadt hajába csapott teljesen megőrjítette. Valami meghatározhatatlan érzés száguldozott az ereiben, és igazán szabadnak érezte magát. Szárnyalt, mint a madarak!
Azonban az élvezet hamar semmivé vált, mikor Daniel egy hatalmas ház elé hajtott. Megálltak a szökőkút mögött, mire egy „istállófiú” jelent meg, s átvette tőlük a vasat. Dani oda sem nézett a lányra, mérges dobogás közepette indult meg a ház felé.
Lili magában sóhajtva forgatta meg a szemét, majd utána vetette magát.

1Olasz szó, jelentése: Liliom